Fellőtték a Galileo két újabb műholdját

A szokásos helyről, a francia guyanai Kourouból lőtték fel ma hajnalban egy Szojuz hordozórakétával az épülő európai navigációs rendszer, a Galileo újabb két műholdját, így a sikeres pályára állítás után a végső harmincból már tíz műhold kerül a helyére.

A start magyar idő szerint hajnali kettőkor történt, a műholdak leválasztása a rakétáról e hír írásának időpontjában, körülbelül háromnegyed hétkor kezdődik meg.

A Galileo – korlátozott – működéséhez legalább 14 műholdra van szükség, de ez még nem elegendő a használathoz, ugyanis a készülékekbe olyan chipseteket kell elhelyezni, melyek képesek fogadni a rendszer jeleit. Az Európai Űrügynökség programvezetője szerint már számtalan ilyen chipsetet fejlesztettek ki, melyek a gyártók már bele is szereltek az okostelefonokba és a navigációs rendszerekbe. Ezek a chipsetek képesek együtt, kombináltan kezelni a Galileo és az amerikai GPS jeleit.

Galileo
[+]

Az eredetileg tervezetthez képest sok évet késő, a korábban tervezett összegnek többszörösébe kerülő Galileo a tervek szerint 2020-ra éri el végleges állapotát. A jelenlegi ütemterv alapján háromhavonta bocsátanak fel két műholdat, így ha minden jól halad, az első komoly tesztek jövő tavasszal kezdődhetnek meg. Jövőre egyébként az ütemen változtatnak, mivel csak egyetlen fellövés lesz, akkor az Ariane 5 hordozórakéta négy műholdat visz fel, 2017-ben viszont kettő: egy Szojuz kettő, egy Ariane négy műholdat szállít majd.

Azóta történt

Előzmények