Hirdetés

Egymillió robotot állít munkába a Foxconn

Három éven belül a jelenlegi százszorosára növeli a gyártásban részt vevő robotok számát a Foxconn. Az árbevétele alapján a világ legnagyobb bérgyártójának számító, többek között az Apple, a HP, a Dell és a Nokia termékeinek egy részét is előállító tajvani vállalat az emelkedő munkabérek és a gyártási folyamat hatékonyságának növelése érdekében szánta el magát a nagyszabású automatizálásra.

A tervet a Foxconn alapító-vezérigazgatója egy pénteki ünnepségen ismertette a cég legnagyobb – a kínai Sencsenben található, körülbelül félmillió embert foglalkoztató – gyártóüzemében. Terry Kou elmondta: a jelenlegi tízezerről jövőre 300 ezerre, három éven belül pedig egymillióra fogják növelni a gyárakban használt robotok számát.

A robotokat a vállalat házon belül fogja fejleszteni és alighanem gyártani is, most a mérnökök toborzása folyik az új automatizálási részleg számára. Kuo szerint az egyszerű és monoton munkafolyamatokban – mint amilyen a forrasztás, összeszerelés és festés – fogják leváltani a gépek az embereket.

A Foxconnt az elmúlt években számos támadás érte az üzemeiben uralkodó munkakörülmények miatt. Tavaly 16 munkás követett el öngyilkosságot a vállalatnál, ami a nemzetközi sajtó figyelmét is ráirányította a problémára. Ennek is szerepe lehetett abban, hogy a cég ígéretet tett a munkakörülmények javítására, és jelentős fizetésemelésre szánta el magát.

A Foxconn jelenleg körülbelül 1,2 millió dolgozót foglalkoztat világszerte, ebből 1 milliót Kínában. A működési költségeket most a bérgyártó többek között úgy próbálja kordában tartani, hogy a gyártást a tengerparton fekvő, ipari metropolisszá nőtt Sencsenből a kínai szárazföld belsejében található városokba, Csengtuba, Vuhanba és Csungcsingba költözteti át: itt a munkabérek jó 30 százalékkal alacsonyabbak. Az ide telepített üzemek részarányát a termelésből a tavalyi 10 százalékról az év végéig 25 százalékra tervezik emelni.

A vállalat Kou bejelentését követően közleményt adott ki, melyben azt hangsúlyozták, hogy az automatizálásnak köszönhetően az emberi dolgozók magasabb hozzáadott értékű, nagyobb szakértelmet igénylő munkakörökbe kerülhetnek. Azt, hogy a robotok munkába állítása a várakozások szerint hány munkahely megszűnésével jár, nem közölték.

Azóta történt

Előzmények