Forgatókönyvvel házal Hollywoodban a Microsoft

A Microsoft megbízásából írt forgatókönyvvel a hónuk alatt jártak stúdióról stúdióra Hollywoodban a szoftvervállalat ügynökei, hogy meggyőzzék a producereket: a Halo című nagy sikerű számítógépes játékból – melyben egy Master Chief nevű katona vezetésével kell megküzdenie a gamereknek az idegen lényekkel – igazi kasszasiker film készíthető. Noha a filmesek szerint a redmondiakkal a jogdíjak kalkulálásakor kissé elszaladt a ló, rövidesen megszülethet a megállapodás a játék megfilmesítéséről – írja a Reuters.

A hírügynökség úgy tudja, hogy a Microsoft 10 millió dollárt kér a forgatókönyvért, plusz a jegybevételek 15 százalékát szeretné zsebre tenni – ez a szokatlan mohóság a legtöbb stúdió számára elfogadhatatlan volt. Várhatóan végül a Universal Pictures és Twentieth Century Fox közös ajánlata lesz a befutó: ez mai állás szerint – a végleges feltételek ugyanis még változhatnak – 5 millió dollárt kínál a szkriptért és a jegyeladásból származó bevételek 10 százalékát ígéri a szoftvervállalatnak.

Az esetben az a szokatlan, hogy a Microsoft aktív szerepet kíván vállalni a megfilmesítésben. Márpedig a filmkészítés általában úgy működik, hogy a producerek választanak ki egy olyan játékot, képregényt vagy történetet, melyben fantáziát látnak. A redmondiak azonban maguk bíztak meg egy forgatókönyvírót – a 28 nappal később című 2002-es horrorfilmet is jegyző Alex Garlandot – a sztori kidolgozásával, majd már a kész munkát küldték el a stúdióknak azzal a kitétellel, hogy aktívan részt kívánnak venni a kreatív fejlesztésben is.

A Microsoft szerint azért nem maguk készítették el a filmet és fordultak ehelyett inkább a stúdiókhoz, mert a mozibizniszben – egyelőre – nincs tapasztalatuk, ugyanakkor a Halo franchise feletti felügyeletről nem akartak lemondani. Az Xbox konzolhoz kiadott játéksorozat rendkívüli siker volt. A tavaly ősszel megjelent második részből egy nap alatt 2,4 millió példányt adtak el, a sorozat pedig eddig nagyjából 600 millió dollárt hozott a Microsoftnak.

A komputeres játékokból készült filmek sikerére azonban nincs garancia. A műfaj legnézettebb mozija a Lara Croft: Tomb Raider volt, melyen 275 millió dollárt keresett a gyártó Paramount Pictures, de a folytatás megbukott.

Azóta történt

Előzmények