Hirdetés

Bevállalták – mi mást tehettek volna?

Az internetes kereskedés nagyszerű dolog, de ha elütsz két nullát, milliós lehet a kár.

A svéd beauty-tech márka, a FOREO feltehetőleg nem írja fel a dicsőségkönyvbe az idei Black Friday akciót – ugyanakkor igyekeznek mégis jól kijönni belőle.

A lényeg az, hogy valamilyen oknál fogva egy terméküket a szánt kedvezményes ár helyett bagóért kínálta a rendszer: közleményükben azt írják, hogy „egy súlyos rendszerhibának köszönhetően tízezreknek tette lehetővé, hogy a szokásos ár töredékért, 279 dollár (88 990 Ft) helyett 9,99 dollárért (3000 Ft) vásárolják meg az UFO okos-maszk arckezelő eszközt, november 29-én”.

És mivel a világ legtöbb országában alapelv és törvényi előírás, hogy a meghirdetett áron kell értékesíteni a terméket – akkor is, ha az üzlet hibázott –, nem tudtak mást tenni, mint teljesíteni a megrendeléseket.

A közlemény szerint összesen 38 575 darab UFO-készüléket vásároltak meg 9,99 dollárért – ez több mint 10 millió dollár veszteséget okozott a társaságnak, mindössze két óra alatt.

A foreo.com webhelyet globálisan érintő hibáról a cég gyanítja, hogy november 29-én, pénteken 21:30-kor kezdődött; ekkor a forgalom szabálytalan fellendülése miatt az oldal összeomlott. A Black Friday körüli őrületet feltételezve az IT szakemberek kijavították a hibát, de nem észlelték az UFO készüléket érintő problémát, amely így továbbra is megvásárolható volt, jóval alacsonyabb áron.

Körülbelül 23:00 órakor a sosem látott látogatószám miatt másodszorra is összeomlott az oldal; ez újabb javításokat tett szükségessé. A jelek szerint a rendszerhiba a vásárlóknál kiváltotta a FOMO-effektust (Fear of missing out syndrome - Ha lemaradsz, kimaradsz), amikor a közösségi média csatornáin végigsöpört a hír, hogy 9,99 dollárért kapható az UFO.

A hibát éjfélre megszüntették és kijavították, amelyről kiderült; emberi mulasztás okozta az UFO okos-maszk 9,99 dolláros téves árazását. Jellemzően a készülék által aktivált maszk-csomagot kerülnek 9,99 dollárba, ez lehetett a probléma kiváltó oka.

A FOREO alapítója, Filip Sedic is kommentálta a Black Friday fiaskót, jelezve, hogy a vállalat minden rendelést teljesít, amely november 29-én, pénteken történt, beleértve az UFO készülékekre leadott rendeléseket is (és a kommentárba beleszőtt egy újabb reklámot is). „Amikor a rendszerhibánkról hallottam, természetesen az első reakcióm a sokk volt. Amikor annak nagyságáról is értesültem, miszerint az 40 000 UFO okos-maszkot érintett, rádöbbentem a költség nagyságára. Olyan készülék, mint az UFO, nincs több a szépség-piacon, és hogy a rendszerhiba híre ilyen gyorsan tudott terjedni és elérni több ezer szépség fanatikust, csupán két óra alatt; mindez azt jelenti számomra, hogy jóval éberebbek voltak a Black Friday őrületében, mint mi.” „Míg több mint 10 millió dollárt veszítettünk, 40 000 új ügyfelet szereztünk, tehát minden rosszban van valami jó. Megerősítem: minden UFO rendelést teljesítünk és kiszállítunk, aki vásárolt a Black Friday péntekjén” – tette hozzá Sedic.

  • Kapcsolódó cégek:

Előzmények