Folytatódik a hullámvasút a Nintendónál

Az elmúlt időszak pocsék teljesítménye után végre nyereséget könyvelhet el a most lezárt gazdasági egységben (a szeptember 30-al záródó 6 hónapban) a Nintendo. Az üzleti eredmény 215 millió japán jen, (2 millió dollár), ami az egy évvel korábbi (18 milliárd jenes) veszteséghez képest igazán jól hangzik. Piaci értesülések szerint az elemzők 3,7 milliárdos veszteséget vártak erre a hat hónapra, így őket is valódi meglepetésként érte a pozitív eredmény.

A Nintendo hullámvasútja utolsó lejtmenetét még 2007-ben kezdte meg, ekkor kezdett igazán lemaradni a mási két nagy konzolgyártótól. Az sem tett jót a cég bevételeinek, hogy a játékaikat platform exkluzív tartalomként kezelik, illetve elzárkóznak az okostelefonok, táblagépek „konzolosításától” is.

Hogy a szoftver a mai napig mennyire jó üzlet, jól mutatja az eredmények mögött álló teljesítmény. 3,22 millió kelt el zárásig a Super Smash Bros. Nintendo 3DS-re készült változatából, ami szeptemberben jelent meg, így mindössze 30 nap eladásai adatai szerepelnek itt. Ezen túlmenően többek között a nyáron megjelent, a gazdasági évben 1,27 millió darabos eladással büszkélkedő Tomodachi Life is hozzájárult, hogy 23,3 millió szoftver és 2,09 millió Nintendo 3DS találjon gazdára.

A Wii U eladásaival kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a Nintendótól szokatlan stílusban veszik tudomásul az eladások számát, amikor a közleményben így fogalmaznak „fellendülő értékesítési momentumot” tapasztaltak. Az előzetes információk és tesztek alapján nagyon várt Mario kart 8 májusi, illetve a Super Smash Bros for Wii U hamarosan induló startja dobhatja meg még jobban az eladásokat az ünnepi szezon előtt.

A Nintendo egyik lehetséges kitörési pontjáról külön nem emlékeztünk meg, az „amiibo” névre hallgató, fröccsöntött akciófigurák világa önmagában (még Wii U kiegészítőként sem) érte el az IT café ingerküszöbét. Azonban a karácsonyi szezon közeledtével sokat vár a Nintendo ezektől az apró kiegészítőktől, melyeket a (külön megvásárolható) GamePadre helyezve kiterjeszthettük a Wii U játékterét, változtathatjuk a játék menetét. Az interaktív társasjátékok kora kezdődhet meg, ha elég ügyesen és bátran lép a Nintendo, akár hasonló sikerre is számíthatnak, mint a külön-külön megvásárolható Lego figuráknak.

A Nintendo 3DS ezzel szemben nem akar „fellendülő értékesítési momentumot” produkálni, a cég azonban igyekszik megnyugtatni a befektetőit: még idén több, Pokémon cím is érkezik, ezektől a karácsonyi időszakban amúgy is megnövekvő kereslet további fokozódását várják a kézikonzol esetében is.

Azóta történt

Előzmények

  • (Frissítve!) Harmadik éve veszteséges a Nintendo

    A japán vállalat a korábban jelzettnél is nagyobb mínusszal zárta legutóbbi pénzügyi évét, a Wii U-ból még a nagyon pesszimista becsléseknél is kevesebb fogyott.

  • 7 millió felett a PlayStation 4 eladások

    A Sony új konzolja továbbra is tartja kezdeti lendületét, a nagy kereslet miatt több helyen még mindig hiány van belőle.

  • Veszteségbe húzta a Wii U a Nintendót

    Bár az új konzol eladásai az utóbbi hónapokban látványosan javultak, összességében még mindig gyengén teljesít, és a karácsonyi szezonban már az Xbox One-nal és a PlayStation 4-gyel is meg kell küzdenie.