Most már hivatalos: letölthető a Firefox 3.0 RC1


Ahogyan korábban hírt adtunk róla, a Mozilla fejlesztői felkészültek a Firefox 3.0 első kiadásra jelölt verziójának (RC1 – Release Candidate 1) közzétételére, s bár a cég szerveréről már néhány napja elérhető volt egy változat (feltehetően pontosan ugyanez), a hivatalos kiadás tegnap történt meg: a Firefox 3.0 RC1 azóta letölthető, kipróbálható, tesztelhető.

Annyit érdemes megjegyezni, hogy a tesztfázisban lévő program (csakúgy, ahogy az eddigi béták) egyelőre még nem kompatibilis a Firefox különben talán legsikeresebb vállalkozásának számító beépülő kiegészítők, kisalkalmazások többségével – de erre a telepítő is felhívja a figyelmet.

Érdekesség, hogy a Firefox e verziójának névjegyén már elhagyták tesztváltozat megjelölést; egyszerűen Firefox 3.0 olvasható a 3.0 RC1 helyett, s az itt megadott weboldal még üres, hiszen oda a végleges változat adatai kerülnek majd.

A program letölthető Windowsra, Mac OS X-re és Linuxra, s az újítások, változtatások és javítások listája elolvasható a Mozilla közleményében. A végleges változat a várakozások szerint június végén érkezik.

Azóta történt

Előzmények