Film Bill Gatesről

A Netflix gondozásában készülő dokumentumsorozatból számos izgalmas kérdésre választ kaphatunk.

Bill Gatesről készít három részes dokumentumfilmet a Netflix: az alkotás – melynek angol címe Inside Bill’s Brain: Decoding Bill Gates lett – a Microsoft alapítójának múltját, jelenét és várható jövőjét meséli el. A készítő cég közleménye szerint bemutatják, hogy Gates miként keresi a világ legkomplexebb problémáira a megoldásokat ugyanazzal az optimizmussal és energiával, mint amivel a Microsoftot is naggyá tette.

A szeptember 20-án bemutatásra kerülő műből egy csomó érdekes információ is kiderül még: megtudjuk majd, hogy mi Gates kedvenc állata (kutya), kedvenc étele (hamburger, mint azt eddig is tudtuk), mint ahogy azt is, hogy mitől fél a legjobban (attól, hogy agya már nem működik úgy, mint régen). A sorozatot az a Davis Guggenheim rendezi, akinek az Al Gore-ról szóló Kellemetlen Igazság című dokumentumfilmet is köszönhetjük.

Előzmények