Figyelmeztetett az Intel

A világ legnagyobb félvezetőgyártó vállalata pénteken jelezte, hogy első negyedéves árbevétele el fog maradni a várttól. A mostani immár sorban a harmadik olyan negyedév, melyben az Intel negatív meglepetéssel szolgál a Wall Street számára. A forgalom a márciussal véget érő három hónapos időszakban 8,7-9,1 milliárd dollár körül alakul majd, szemben a korábban várt 9,1-9,7 milliárddal. A visszaesés a cég közleménye szerint a chipek iránti visszafogottabb kereslet és a piaci részesedés enyhe csökkenése miatt következett be.

Elemzők szerint a magyarázat megállja a helyét, bár a szakértők többsége a részesedésvesztésre helyezi a hangsúlyt. Az Intel riválisának számító Advanced Micro Devices ugyanis az elmúlt másfél évben belehúzott, és erős termékkínálatának köszönhetően javított pozícióin. Ennek legszembetűnőbb jele, hogy az USA kiskereskedelmi PC-piacán a vállalat 81,5 százalékos részesedést szerzett az idei első hét hétben, noha korábban az Intel ért el hasonló számokat.

Azóta történt

  • Sebességet vált az Intel

    Bemutatták a Core architektúrát, amely kevesebbet fogyaszt és erősebb, mint elődje. Reszkess, AMD!

  • A notebookokból él a PC-piac

    Hiába jön a Windows Vista az idén, nem lesz kiemelkedő éve a számítógépgyártóknak. Tíz százalék körüli növekedés várható.

  • Tovább szárnyal az AMD

    A chipgyártóból processzorgyártóvá karcsúsított kaliforniai vállalat látványos árbevétel-növekedést produkált.

Előzmények

  • Belelendült az AMD

    Ötéves csúcsponton a sunnyvale-i processzorgyártó piaci részesedése, és nem szeretne itt megállni.

  • Gyengélkedik az Intel

    Az elemzőket meglepték a várakozásokat alulmúló év végi számok. A negyedév győztese az AMD volt.

  • Az AMD-Intel per nem megy Kaliforniába

    A chipgyártó antitröszt keresetét Delaware bírósága tárgyalja.