Az internetről tájékozódunk vásárlás előtt

A Google megbízásából a TNS Infratest által készített jelentésből kiderül, hogy a hazai felhasználók számára egy-egy vásárlási döntés előtt a legtöbb esetben a világháló jelenti az elsődleges információforrást, amelyhez jellemzően internetes keresőket hívnak segítségül. A magyar lakosság legnagyobb arányban a műszaki termékekről és utazással kapcsolatos szolgáltatásokról szóló információkat szerzi be az internetről.

Ezer internetező és 6830 vásárlás szolgált alapjául a 18 és 60 év közötti magyarok online tájékozódását és vásárlási szokásait vizsgáló kérdőíves kutatásnak, amelyből kiderül, hogy a legtöbb népszerű termékkategóriákban, mint például a digitális fényképezőgépek, a számítógépes hardverek vagy épp a háztartási készülékek és ruházati kiegészítők esetében elsősorban az internet segítségét veszi igénybe a magyar lakosság információszerzéshez. Az első három kategóriában bármilyen más forráshoz képest legalább kétszeres az internet előnye, de a ruházati kiegészítők esetében is csak a saját korábbi tapasztalat és a bolti eladó véleménye közelíti meg az online tapasztalatgyűjtés gyakoriságát.

A megkérdezettek 88 százaléka használ internetes keresőket mielőtt egy terméket megvásárolna, de akár az alkalmazás felületéről elérhető hivatkozáson keresztül, akár önállóan már csak 54 százaléknyian nézik meg a gyártó hivatalos weboldalát, 49 százalék pedig a forgalmazókét. A felhasználók körülbelül fele árösszehasonlító oldalakon is utánanéz a keresett termékeknek, s 44 százalékuk az online aukciós portálokat sem hagyja figyelmen kívül. A válaszadók mindössze 3 százaléka nem él egyik online lehetőséggel sem.

Tévé és plakátok helyett web

Az internetes tájékozódás a fent felsorolt négy termékkategória közül háromban vezető szerepet tölt be, hiszen digitális fényképezőgépek esetén az internethasználó vásárlók 80 százaléka, számítógépes hardvereknél 82, háztartási gépeknél 74 százalékuk veszi igénybe a világhálót információszerzésre. Meglepő módon a klasszikus médiát alig használják, a televízió kategóriától függően 7-17, a kültéri reklámok 11-16, a szórólapok 12-23, a rádió pedig alig 2-9 százalékban segíti meghozni a vásárlás előtti döntést. A személyes segítség ennél jóval nagyobb, általában 30 százalékos arányban van jelen, legyen szó a család, barátok, vagy a bolti eladó tanácsairól.

Az online tájékozódással kapcsolatban a válaszadók többsége úgy vélekedett, hogy az internet segít megtalálni a legjobb terméket, illetve szolgáltatást. Továbbá a vevők több mint harmadát befolyásolta abban is, hogy melyik üzletben vásároljon, illetve ugyanennyien a keresgélés közben meggondolták magukat azzal kapcsolatban, hogy melyik terméket vegyék meg.

Hiába viszont a felvilágosult keresési szokások, a fizetés terén a TNS kutatása szerint továbbra is a régi beidegződések működnek: a megkérdezettek 78 százaléka szokott az online vásárlásoknál készpénzzel fizetni utánvétellel, 46 százalék banki átutalást használ és 17 százalék él az online bankkártyás fizetés lehetőségével. A magyar válaszadóknak viszont mindössze 5-6 százaléka használ online fizetési rendszert – ilyen például a PayPal -, virtuális hitelkártyát vagy mobiltelefont fizetéshez.

Azóta történt

  • Idén koppanhat a digitális plafon

    2009 tavaszára Magyarországon jelentősen megnőtt a saját internetkapcsolattal rendelkező háztartások aránya, a közeljövőben viszont megtorpanhat az otthoni internet további térnyerése.

  • Európa online 2009

    Elkészült a legfrissebb statisztika az EU-tagországok netelérési mutatóiról.

  • Az idén az LCD tévé a karácsonyi sláger

    Az LCD tévék, a navigációs készülékek és netbookok az idei slágertermékek a Depo.hu ár-összehasonlító oldal statisztikája szerint.

Előzmények