Mától új sorozatot indítunk az IT café blogrovatában: időről időre régebbi, a számítástechnikával, az informatikával foglalkozó, még valóban nyomtatott, magyar szerzők által jegyzett könyveket veszek elő, hogy egyfajta olvasónapló formájában felidézzem őket azoknak, akik annak idején még megvásárolták őket vagy tanultak belőlük, illetve felhívjam rájuk azok figyelmét, akiknek ez már messze történelem.

Kiemelten szubjektív, nem túl terjedelmes, illusztrációkkal ellátott bejegyzések lesznek ezek az olvasónaplók, amelyekben éppúgy szerepelnek majd tankönyvek és ismeretterjesztési céllal megírt munkák, mint kézikönyvek és egyéb speciális célú kiadványok. Nem szándékom kimerítő elemzéseket írni, inkább csak időutazgatok velük, és csak az érdekesebb részleteket emelem ki.

Tarján Rezső: Gondolkodó gépek
Budapest, Bibliotheca, 1958

Az első bejegyzés tárgyát adó, ma már  klasszikusnak számító könyvet a magyar számítástechnika egyik igazán nagy alakja, a hányatott sorsú Tarján Rezső írta: a Gondolkodó gépek című könyve 1958-ban jelent meg.

Ezt a könyvet viszonylag könnyű megszerezni – jelen pillanatban internetes áruházakban akár már 600 forintért is hozzájuthatunk. Jómagamnak még ennyibe sem került, mivel 200 forintért vettem birtokba egy zöldségpiacon. Mint a régi magyar számítástechnikai könyvek gyűjtője, itt jegyzem meg, hogy az ilyen tematikájú kiadványoknak sajnos mostoha a sorsuk a könyvtárakban is. Fakad ez egyrészt a szakterület sajátosságaiból: minél speciálisabb egy informatikával foglalkozó könyv, annál hamarabb avul el – gondoljunk csak az 1990-es években virágzó piacon megjelenő, különféle programokat (Word, Excel stb.) bemutató és tanító kiadványokra.

Ezek ma már gyakorlatilag használhatatlanok, csakis a történeti érdeklődésű olvasóknak jelentenek értéket. Másrészt viszont – és ez, bár tapasztalatokra alapul, csak feltételezés a részemről – az elmúlt két évtizedben igen sok könyvtárban nem voltak felkészülve a könyvtárosok a számítástechnikai könyvekre: habár ma már sokkal jobb a helyzet, korábban azt tapasztaltam, hogy számomra kincsnek számító, informatikával foglalkozó régi könyveket selejteznek le, ugyanakkor ott állnak a polcon több példányban olyan könyvek, melyeket – miután egy-két példány raktárba kerül – valóban alig lehet másként felhasználni, mint újra feldolgozni a papírt.

A Gondolkodó gépek nálam lévő példánya a szokásosnál is egyedibb, ugyanis iskolai jutalomkönyv, így szerepel benne, hogy ki és miért kapta – ráadásul véletlenül benne maradt egy kollégiumi nyugta 1958-ból, amin szerepel, hogy Molnár Károly befizetett 66 forint hozzájárulást, vélhetően kollégiumi havidíjat.

Tarján Rezső kifejezetten a nagyközönségnek szánt, ismeretterjesztő könyvét Neumann János emlékének ajánlja, aki a könyv nyomdába adásának évében, 1957 elején halt meg. Maga könyv egyébként egy hallatlanul izgalmas korszakban jelent meg – és most nem a magyar történelmi környezetre gondolok. Az 1950-es évek jórészt a számítástechnika második forradalmi korszakát jelentik, hiszen a negyvenes években kidolgozott tranzisztor az évtized közepén kezdi meg piaci útját, a dekád végén pedig már megindul az a több mint tíz évig tartó folyamat, mely az integrált áramkörök létrehozását eredményezi.

Tarján Rezső könyve épp ezért izgalmas, mivel egy korszak zárásaként születik meg: művében még nem beszél a tranzisztorról – csak utal a kísérleti állapotban lévő új megoldásokra –, az ismertetett elektronikus gépek mind elektroncsövesek. Ráadásul: a magyar (szak)nyelvben ekkor még nem a számítógép szót használták a komputerekre, hanem az (elektronikus) számológépet, és természetesen Tarján Rezső is így tesz.

Ugyanakkor semmiképp nem lehet erre a munkára azt mondani, hogy csak történeti értéke lenne, sőt. Egyrészt a kutató olyan világos, könnyed, fölényes magabiztossággal kezelt mély tudásról árulkodó stílusban magyaráz el bonyolult elméleti és technológiai fogalmakat, eljárásokat, hogy a minimális előképzettséggel rendelkező laikus számára is sikerélmény az olvasás.

Másrészt a számítástechnika alapjait tárgyazó fejezetek nagy része nem avult el, egyes esetekben még meghaladottnak sem mondható. Ha egy szakértő lektor minimális mértékben újraszerkesztené a szöveget, azt bízvást ma is haszonnal forgathatnák akár a diákok, akár az érdeklődők, hiszen a számító- (számoló-) gépek történetével, a kettes számrendszerrel, az elektronikus gépek működésnek alapelveivel, a tárolás koncepcióival vagy a programozás alapjaival foglalkozó, maximálisan „felhasználóbarát” módon megírt fejezetek ma is megállják a helyüket.

Azon persze nem kell meglepődnünk, hogy – ha minimális mértékben is, de – megtalálhatóak a ma már „vörös farokként” emlegetett részek, azok a mondatok, melyeknek szerepeltetése elvárás volt még a Kádár-korszakban is: egy-két beerőszakolt Marx-, Engels- vagy Lenin-idézet, időnkénti hivatkozás a nagy testvér Szovjetunióra az adott témában. Ez utóbbi Tarján Rezső esetében nem mindig ideológiai kényszerből történik, hiszen a keleti világ akkori elzártságában szükségszerűen fordultak a tudósok, kutatók, mérnökök a szovjet fejlesztések felé, mivel a nyugati technológiához legális úton gyakorlatilag nem fértek hozzá.

A könyv egyébként két nagy részben mutatja be a „gondolkodó gépeket”: az elsőben a működést, a működés alapelemeit vázolja fel Tarján Rezső. Kiváló pedagógiai érzékét mutatja, hogy minden egyes esetben úgy indul, hogy nullának feltételezi az olvasó tudását az adott témáról, majd szemléletes példákat alkalmazva vezeti el odáig, hogy például megértse, mi is az a programvezérlés.

A második részben egyrészt arról esik szó, hogy mire is jók egyáltalán ezek az „elektronikus számológépek” – főként nyugati példákkal mutatja be, hogy miképp lehetséges az időjárás-előrejelzéstől kezdve, a bérszámfejtésen át, egészen a termelésirányításig és az automatizálásig felhasználni az új gépek képességeit. E résznek a másik hangsúlyos eleme, mely talán az egész könyv egyik legfontosabb célja is, hogy tisztázza: valóban gondolkodó gépekről van-e szó, mennyire irodalmi, illetve mennyire szakszerű ez a megfogalmazás. Ne feledjük: ez az az időszak, amikor igen trendi lett a számítógépek jövőjéről víziókat alkotni, ekkoriban születik meg sok, mára önmagában vagy alapgondolatát tekintve klasszikussá vált sci-fi is, mely ezzel foglalkozik.

Tarján Rezső kiemelkedő képességű tudós volt, s könyve utolsó bekezdésében megfogalmazott – az 1950-es évek végén, a kétpólusú világban, illetve a szocializmus viszonyai között természetesen sajátos felhangokat kapó – gondolatai aktualitásukat máig nem vesztették el:

A döntő egyelőre nem az, hogy tudnak-e a gépek gondolkodni, hanem az, hogy mire használjuk fel őket? Ugyanazzal a számológéppel lehet hidrogénbombát hordozó rakéta pályáját a távolból irányítani, vagy az emberiség jólétét szolgáló automatikus gyárak működését vezérelni. S így a tudomány fejlődésének mai foka hallatlan élességgel veti fel a jövőért való felelősség kérdését előttünk. Meg kell találni azokat a módokat, amik a bontakozó csodálatos jövő, a bőség kora felé vezetnek, s el kell kerülnie az emberiségnek a katasztrófával fenyegető háborúkat.