2017. június 25., vasárnap

Gyorskeresés

Útvonal

Hírek » Mérleg rovat

Komoly büntetést szabott ki az Európai Bizottság a Facebookra

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: IT café

Hazudtak az egyesülést vizsgáló hatóságoknak, így egy fontos előírást szegtek meg.

Az Európai Bizottság (EB) ma jelentette be, hogy 110 millió euróra (mintegy 33 milliárd forint) büntetik a Facebookot, mivel a WhatsApp felvásárlásának körülményeit versenyügyi szempontból vizsgáló hatóságot 2014-ben félrevezették, illetve téves információkat adtak át. Margrethe Vestager versenyügyi biztos a határozat közzétételekor elmondta, hogy a döntés reményei szerint világos üzenet lesz a vállalatoknak, hogy az akvizíciókat és egyesüléseket csakis az uniós szabályoknak megfelelően vezényelhetik le – és e szabályok közül az egyik legfontosabb, helytálló információkat kell átadniuk a felügyelő hatóságoknak.

A büntetéshez vezető eljárás megindításáról tavaly év végén az IT café is beszámolt. A büntetés arra a konkrét kifogásra alapult, hogy a Facebook nem mondott igazat arról, hogy ha a Facebook és az üzenetküldő WhatsApp rendszerét összekapcsolják, akkor lehetetlen lesz a két rendszer közötti a felhasználók adatainak automatikus megosztása, az adatok automatikus összekapcsolása. Ez a probléma a felvásárlás óta több országban előjött: 2016-ban kiderült, hogy amikor a WhatsApp frissítette felhasználási feltételeit, akkor szerepelt benne, hogy a felhasználóik telefonszámát „a szolgáltatás minőségének javítása érdekében” összeköthetik a Facebook-felhasználói azonosítóval. Mivel a vizsgálat szerint ez a lehetőség már 2014-ben is adott volt, ezért vádolták meg a Facebookot hamis információk közlésével – a felvásárlás jóváhagyására beadott kérvényükben letagadták ezt a lehetőséget. Ez pedig hamis adatszolgáltatás, és sérti a versenyügyi szabályokat.

A büntetés a jelenlegi szabályok értelmében akár a duplája is lehetett volna, ám a bizottság figyelembe vette, hogy az eljárás során a Facebook együttműködő volt és elismerték vétkességüket.

Mindez nem érinti a felvásárlás jóváhagyását, melyet az EB 2014 októberében jelentett be, ahogy külön kezelendő azoktól a nemzeti hatóságok által kezdeményezett eljárásoktól is, melyeket tavaly óta különféle okoktól több helyen is megindítottak a WhatsApp ellen.

Gyártók, szolgáltatók

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.