RSS olvasóval bővülhet a Facebook

Miközben a Google éppen leállítani készül népszerű RSS olvasóját, a Readert (a szolgáltatás július elsején fog megszűnni), lehet, hogy a Facebook pont most fog beszállni erre a piacra. Bár már több cég is jelezte, hogy alternatívát készít a Readernek, ha a közösségi oldal tényleg saját megoldással rukkolna elő, az jó eséllyel alaposan átrendezné az erőviszonyokat.

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és vezérigazgatója márciusban, a megújult News Feed bemutatásakor elmondta, hogy céljaik között szerepel olyan felületté válni, amit a felhasználók nem csak a hagyományos közösségi média szolgáltatások miatt látogatnak, hanem oda járnak tájékozódni is. Ennek az egyik eleme a múlt hét óta elérhető hashtag funkció, a következő lépés pedig egy integrált RSS olvasó lehet – legalábbis egy blogger erre utaló jeleket talált.

Tom Waddington múlt héten bukkant a lehetséges új RSS szolgáltatással kapcsolatos részletekre az oldal kódjában. Waddington megpróbált hozzáférni a funkcióhoz az API-n keresztül, de ez végül nem sikerült neki. A kódból egyelőre annyi derül ki, hogy a jövőben a felhasználóknak is lesznek RSS csatornái, melyekre fel lehet iratkozni.

„Egy kis csapat egy nagy ötleten dolgozott. Csatlakozz hozzánk egy kávéra, és ismerd meg új termékünket”. – olvasható a rejtélyes csütörtöki sajtótájékoztató meghívójában.

Azóta történt

Előzmények