Gigantikus kábelépítési projektbe szállt be a Facebook

Az új tenger alatti kábel teljes egészében megkerüli Afrikát, és közel olyan hosszú lesz, mint a Föld kerülete az egyenlítőn.

A Facebook bejelentette, hogy befektetőként részt vesz egy konzorciumban, mely egy olyan kábel lefektetését tűzte ki célul, mely úgy köti össze Észak-Spanyolországot és Dél-Angliát, hogy közben megkerül az afrikai kontinenst. A 2Africa nevet viselő kábel teljes hossza mintegy 37 ezer kilométer lesz, közvetlenül összesen 23 országot érint. Építésében a Facebook mellett nagy globális távközlési cégek, valamint afrikai vállalatok vesznek részt (többek között: China Mobile, MTN GlobalConnect, Orange, STC, Telecom Egypt, Vodafone, WIOCC stb.).

Hirdetés

A 2Africa a várakozások szerint háromszor akkora kapacitást biztosít majd, mint a ma Afrikát kiszolgáló tenger alatti kábelek összesen. De nem csak ebből a szempontból lesz egyedi: az első nyitott, tenger alatti kábelrendszer lesz, mely Kelet- és Nyugat-Afrikát közvetlenül fogja összekötni.

2Africa
[+]

Az üzembe helyezés egyelőre lazán megfogalmazott, tervezett dátuma 2023-2024. A 16 szálpárból álló kábel elméleti csúcskapacitása 180 Tb/s lesz.

A 2Africa nagyprojektje több kisebb léptékűvel is kiegészül, melyek többségükben regionális fejlesztéseket jelentenek – a konzorcium résztvevői mindannyian a közeljövő ígéretes piacának tartják Afrikát, ahol a beruházások busásan megtérülnek majd.

Hirdetés

Előzmények