A Facebook ma megújul – de a Google beelőzött

Hirdetés

Valószínűleg sokan várják már, hogy a Facebook – jó előre megtervezett kiszivárogtatásra épített reklámkampánya után – bejelentse a közösségi oldal felhasználói felületének és funkcióinak megújulását. Az eddigi hírek szerint az új, a hírfolyamokat és a mobilos megjelenést érintő változások – szokás szerint – Új-Zélandon már élesben futnak, a világ többi részének még kicsit várnia kell.

google

Ugyanakkor a Google a közösségi piacon a legnagyobb konkurenssel folytatott versenyben úgy határozott, hogy saját, a Google+ szolgáltatást illető fejlesztéseik bejelentését épp mára időzíti. Sara McKinley ezen a platformon jelentette be, hogy – szigorúan felhasználói kérésekre reagálva – néhány változtatást hajtottak végre. Ezek: megjelent egy új, a helyi eseményeket követő fül, könnyebbé tették a fióktulajdonos számára adatai szerkesztését, megnövelték a feltölthető profilfotók méretét és megváltozatták az arányát, illetve keretét. A változtatások a megszokott menetrend szerint fokozatosan lépnek életbe a világon.

Összességében azt lehet mondani, hogy a Google+ tovább „facebookosodik”, vagyis átvesznek jól bevált megoldásokat a versenytárstól – természetesen saját testükre szabva.

A Facebook mai sajtótájékoztatóján jelenti be újdonságait, melyek a Google-éhoz hasonlóan fokozatosan aktiválódnak a világ országaiban.

Facebook

Azóta történt

Előzmények