Hirdetés

A Facebook jogászai nem aggódnak az európaiak adatai miatt

Úgy vélik, mind az amerikai jogi keretek, mind az amerikai joggyakorlat biztosítja az adatvédelmet.

Habár az Európai Unió Bírósága (CJEU) tavaly nyáron azért semmisítette meg az USA-EU adatáramlásról szóló egyezményt (Privacy Shield), mert használhatatlannak találták, a Facebooknál úgy vélik, hogy az uniós polgárok Egyesült Államokba átkerült adatai teljes biztonságban vannak – írja mai cikkében egy belsős dokumentumra hivatkozva a Politico.

A CJEU két határozatban (először 2015-ben, a Safe Harbor kukázásakor) is kimondta, hogy a megállapodás nem nyújt kellő garanciákat arra, hogy az igencsak kiterjesztő hatályú, mindenek fölött álló hazai jogszabályokra hivatkozva az amerikai nemzetbiztonsági szervek nem férnek hozzá az Európában is tevékenykedő vállalatok által begyűjtött személyes adatokhoz. Ezzel szemben a Politico hozzájutott egy 2021-es, a Facebooktól származó dokumentumhoz, melyben cég ügyvédei határozottan azt állítják, hogy a jelenleg érvényben lévő amerikai jogszabályok és joggyakorlat egyenértékű az uniós jog által megkövetelt adatvédelemmel, így a Facebook aggodalom nélkül áramoltathatja tovább az európai adatokat az USA-ba.

A jogászok érvelésének alapja, hogy a Facebook nem a Privacy Shield rendelkezései alapján továbbítja az adatokat, hanem egy másik keretrendszer, a harmadik országokba történő adattovábbításról szóló Standard Contractual Clauses (SCC) szabályait alkalmazva – márpedig ennek érvényességét a CJEU a Privacy Shield megsemmisítését kimondó határozatában fenntartotta és megerősítette.

Előzmények