Facebook vagy szex?


A magyarok többsége ugyan minden további nélkül meglenne a Facebook nélkül, mégis a hazai 4,7 millió Facebook-felhasználó 90%-a napi szinten, sőt többségük naponta többször is használja az oldalt – állítja az ArvaliCom 2013-as kutatása.

A meglepő eredményeket is tartalmazó kutatásból kiderül: a közhiedelemmel ellentétben csak a munkahelyek 8%-a tett már lépéseket a Facebook-használat korlátozására, s csak a felhasználók 5%-ának származott kára munkahelyén Facebook-aktivitása miatt.

Nem csökken a népszerűsége

A kutatás készítői úgy vélik, hogy a gyakorta felröppenő híreknek, miszerint látványosan elkezd csökkenni a Facebook-használat, ellentmondanak a számok, ez csak meghatározott fejlett piacok legfiatalabb korosztályaira jellemző: a hazai lakosság 45%-a növelte a Facebookon eltöltött idejét az elmúlt időszakban, míg 40%-é szinten maradt. A megkérdezettek 80%-a a jövőben is ugyanennyit kívánja használni az oldalt, s ugyan már kicsit többen vannak, akik csökkenteni kívánják jelenlétüket, mint ahányan növelni tervezik azt, ezek eredőjeképp még nem várható érdemi csökkenés a Facebook használatában.

A lakosság 88%-a naponta, ezen belül 55% többször is használja az oldalt, ráadásul 40%-uk alkalmanként és átlagosan egy óránál is többet tölt a Facebookon. A megkérdezettek 8%-át idegesíti az oldal, míg 30% kifejezetten szereti azt, sőt, 15% már nem is tudna élni Facebook nélkül. Ugyanakkor 55% minden további nélkül el tudná képzelni, hogy az oldal nélkül létezzen. A megkérdezettek 75%-ánál csak kiegészítő vagy egyáltalán nem fontos, közel 22% életében viszont fontos szerepet játszik a Facebook, s csak 3,6% vallotta magát függőnek. A megkérdezettek 97%-a állítja, hogy hasznos információkat talál a Facebookon, 88%-uk, ha különböző intenzitással is, de szívesen meg is osztja ezeket.

Kételyek és alternatívák

A lakosság 64%-át nem zavarják a hirdetések, de 36%-uk már soknak tartja jelenlétüket. A potenciális hirdetésre kattintók aránya 85%, akik közül 55% „megnézi, ami érdekli”, de sokan vallják, hogy „ritkán kattintanak”. Visszaszorulóban a nyereményjátékok használata. Több mint 80% soha, egyre kevesebbet vagy csak ritkán él ezekkel. A like-láz viszont még él. A felhasználók 34%-a 50-nél is több oldalt kedvelt már.

Arra a kérdésre, hogy vajon még az életünkben befellegzik-e a Facebooknak, 74% válaszolta, hogy a Facebook mindent túlél, de többségük szerint egyre több kihívója akad majd. A megkérdezettek 26% szerint azonban le fogják győzni előbb-utóbb, de a Google és a Twitter helyett ezt leginkább egy teljesen új piaci szereplőtől várják. Az is kiderült, hogy a LinkedIn népszerűsége már megelőzi a Twitterét, sőt, a legintenzívebb rajongói kategóriában a Foursquare-t is már ugyanannyian szeretik, mint a Twittert.

Vonzások és választások

A megkérdezettek 20%-ánál már legyőzte valaha a Facebook a szexet, sőt, 6%-uk vallja, hogy „mindig a Facebook győz”. A többség (76%) azért még a hagyományos testi örömökre szavaz. Csak a megkérdezettek 36%-a gondolja, hogy párja nem lép be az oldalára, míg 33% csak „nem tud róla”. A megkérdezettek 15%-ának okozott párkapcsolati problémát Facebook-tevékenysége, 3%-nál szakításra is sor került emiatt. Míg az állatok és a babák egyelőre még keveseket idegesítenek (11% és 8%), az idézetek már a felhasználók közel 20%-át. A fészbúkozókat már saját maguk is idegesítik az esetek 6%-ában. Arra a kérdésre, hogy mi zavarja leginkább a felhasználókat, leginkább a gyakran posztoló ismerősöket (25%), a nyereményjátékokat (35%) és hirdetéseket említették (53%).

A lakosság 20%-ának okoz kisebb vagy nagyobb gondokat a Facebook használata, míg 80%-a jól boldogul vele, „amire nekem kell, azt tudom”, volt a válasz. A lakosság 30%-a már kizárólag mobil felületről vagy tabletről lép be az oldalra. A megkérdezettek 64%-át egyre jobban vagy nagyon foglalkoztatják adatbiztonsági kérdések, további 2%-ot mániákusan.

Azóta történt

Előzmények

  • Zuckerberg szerint a kormány a hibás, nem a Facebook

    A közösségi oldal vezetője tele van energiával, nagy jövőt lát cége előtt, a megfigyeléssel kapcsolatban pedig a kormányzatra tolta a felelősséget.

  • Korán temették a Facebookot

    A cég frissen közzétett negyedéves jelentése hatalmas meglepetést okozott, a mobilos átállás sikeresnek látszik, a fontos mutatók emelkedtek, a részvény megtáltosodott. A cél a következő ötmilliárd, de nem dollár, hanem felhasználó.

  • Nem kell a tiniket félteni a Facebookon

    Egy friss felmérés szerint a tizenévesek gyakran és teljes természetességgel használják a közösségi oldalakat, és többségük tisztában van a veszélyekkel is.