2016. december 9., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Hírek » Mérleg rovat

Imádunk mobilról facebookozni

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: IT café

A hirdetési bevételek 80 százaléka nem PC-ről érkezik. 823 millió ember kizárólag mobileszközről használja a közösségi oldalt.

Továbbra is növekedési pályán a Facebook, a frissen lezárt, 2015-ös negyedik negyedévben a közösségi oldal elérte az 1,59 milliárd (havonta legalább egyszer aktív) felhasználót. A harmadik negyedben 4,02 százalékos bővülést nem sikerült ugyan elérni, de a 2,58 százalék is azt mutatja, hogy még mindig van hova terjeszkedni.

Hirdetés

A vállalat 5,8 milliárd dolláros bevételt termelt, ez a harmadik negyedévhez képest majdnem 30 százalékkal több, míg az egy évvel korábbi eredményt tekintve 51 százalékos bővülést jelent. Az amortizációval és részvényalapú kompenzációval, illetve az adókkal kiigazított (GAAP) negyedéves nyereség 1,56 milliárd dollár, ami 123 százalékos bővülés az egy évvel korábbi 701 millió dollárhoz képest. A Non-GAAP nyereség 2,26 milliárd.


[+]

A harmadik negyedhez képest negyedével, az egy évvel korábbihoz képest pedig 28,1 százalékkal sikerült növelni az egy felhasználóra jutó bevételt. Jelenleg 3,73 dollárt ér egy-egy regisztrált tag. A teljes évet tekintve 2015-ben 17,9 milliárd dolláros bevétel mellett 3,69 milliárd dolláros nyereséget könyvelhetett el a Facebook.

A reklámbevétel (5,63 milliárd dollár) döntő többsége (80%) mobileszközökön keresztül történő megtekintésből származik, összesen egyébként 5,63 milliárd dolláros piacról beszélünk a Facebook esetében. A közösségi oldalt kizárólag mobilról látogatók száma is szépen növekszik, a decemberrel zárult negyedévben például 823 millióan voltak, ez 13,2 százalékos növekedést jelent.


[+]

Furcsa mérési metodika és automatikusan elinduló videós tartalmak ide vagy oda, 500 millió felhasználó 8 milliárd mozgóképet tekint meg a közösségi oldalon naponta. Ha mindenki mindent végignéz, akkor ez 100 millió órát jelent.

Hirdetés

Gyártók, szolgáltatók

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.