Korlátozott kiesés lehet a GPS-ben egy amerikai katonai teszt miatt

A haditengerészet szerint teljesen bevettek az ilyen tesztek, és jól kialakult protokollja van a figyelmeztetéseknek. Csak egyetlen géptípus érintett.

Az amerikai légi felügyelet (Federal Aviation Administration – FAA) közleményben figyelmeztette a pilótákat, hogy az Egyesült Államok nyugati felében egy GPS-teszt miatt ebben a hónapban különböző időpontokban hat napon át a helyzetmeghatározó rendszer esetleg megbízhatatlan lesz, illetve előfordulhat, hogy a jelek nem is lesznek elérhetőek.

A teszt holnap kezdődik, a kereskedelmi gépeket nem érinti az esetleges üzemkiesés, csak a magángépek (business jet) egy csoportja tapasztalhat hibákat.

A próbaüzem és gyakorlat bázisa a haditengerészet légi fegyverekkel foglalkozó központja lesz Kaliforniában, a problémás légtér magasságban körülbelül 150 métertől nagyjából 12 ezer méterig terjed, horizontálisan pedig több száz kilométerre, Kalifornia, Nevada, Oregon, Idaho, Utah és Arizona területén.

Az FAA azt tanácsolja, hogy az érintett típus (Embraer Phenom 300) pilótái lehetőleg kerüljék el ezt a területet, illetve ha mégis arra repülnek, különös figyelemmel kísérjék a műszerek működését.

Szakértők szerint a kereskedelmi gépek nincsenek veszélyben, mivel azokon több backup rendszer is rendelkezésre áll, ha esetleg náluk is tapasztalható lenne kiesés.

Azóta történt

Előzmények