Az EY (Ernst & Young Global Limited) legfrissebb tőkebizalmi barométere alapján a magyar cégvezetők 70 százaléka szerint stabil, vagy növekvő lesz a magyar gazdaság teljesítménye. A válaszadók 76 százaléka szintén bizalommal tekint a hazai akvizíciós piac kilátásaira, globális szinten pedig a válaszadók mindegyike javulást illetve stabilizálódást prognosztizál a következő évre - áll a közleményben.
A felmérésben részt vevő hazai cégvezetők 96 százaléka a jelenlegi dolgozói létszám megtartására, illetve bővítésére készül a következő tizenkét hónapban és csupán 4 százalékuk tervez bármiféle létszámcsökkentést, amely szintén egyértelmű javulást jelent a hat hónappal korábbi tervekhez képest. A saját vállalatuk növekedésében bízók aránya az elmúlt fél évben is jóval dinamikusabban nőtt Magyarországon, mint világszerte: a megkérdezett hazai cégek 68 százaléka a bővítésre fókuszál, ami közel 20 százalékkal haladja meg a nemzetközi várakozásokat - derül ki az EY felméréséből.
A válaszadó magyar cégek körében mindinkább előtérbe kerülnek a külföldi befektetések. Míg korábban nem kezelték prioritásként a nemzetközi akvizíciókat, addig jelenleg minden ötödik vállalat a potenciális növekedés forrásaként tekint rájuk. A nemzetközi terjeszkedéssel párhuzamosan az elmúlt évek konszolidációja után alaptevékenységük fejlesztésére és az új értékesítési csatornák felkutatására koncentrálnak a vállalatok. A legfőbb befektetési célpontként Romániát, Oroszországot, Ausztriát, Szlovákiát és az Egyesült Államokat jelölték meg a megkérdezett cégek vezetői. A vállalatok kétharmada versenytárs, illetve hasonló tevékenységi körben érdekelt cégek megvásárlásában gondolkodik. Közel kétharmaduk az alaptevékenységének kiterjesztése, illetve új piacok meghódítása érdekében bővítené portfólióját.
A felmérés módszertanáról azt tudjuk, hogy az EY közép- és délkelet-európai régiós Tőkebizalmi Barométerében 193 vállalati döntéshozót kérdeztek meg a térség tíz országában: Bulgária, a Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Törökország, Málta és Lettország. A vállalati döntéshozók összességében 18 iparágat képviseltek. A felmérés célja, hogy mérhetővé tegye az elhúzódó piaci bizonytalanság idején a vállalati bizalom alakulását. Az évente kétszer megjelenő Tőkebizalmi Barométert 2009-ben láthattuk először.