Expanzió előtt a Matáv

A helyi hívások piaca szeptember 15-től ugyan nyilttá vált, idén ennek már nem sok hatása lesz. Érdemi változások ezen a területen csak jövőre várhatóak - fogalmazott Straub Elek, a Matáv elnök-vezérigazgatója a Világgazdaságnak.

Ezzel együtt - a helyzetre válaszolva - a Matáv már bevezette az átalánydíjas csomagot, hiszen a versenytársak teljes körű szolgáltatásokkal léphetnek fel a cég szolgáltatási területein is. A fejlemények eredőjeként azonban mindenképpen pozitívnak kell lennie, azaz több előfizetőt kell szereznie a vállalatnak, mint amennyit elveszít a verseny alatt. A vezetések szolgáltatás túlélésének egyik eszköze lehet a szolgáltatások összekapcsolása, így a közös telefon-, internet-, és kábelszolgáltatás. Hasonlóan az UPC-hez néhány hónapon belül a Matáv is bevezeti a hármas szolgáltatást, ám még ennél is többet hozhat a szélessávú vezetéskes telefonhálózatra épülő videoszolgáltatást.

Straub Elek szerint a távközlési csoport a 3G mobilszolgáltatás beindítására nem különítenek el pénzeket, ennek elleénre bizonyosan lesz rá elegendő forrás. A licencdíj ennek a projektnek csupán egyik eleme, ennél lényegesen nagyobb költségeket emészt fel majd a tényleges beruházás, illeve a működtetési költségek. A vállalat azt várja a kormánytól, hogy reális árat szabjon meg egyszeri díjként.

Azzal a tőzsdei körökben terjedő pletykával kapcsolatban, hogy a Dutsche Telekom teljesen kivásárolná a Matávot, Straub annyit jegyzett meg: ilyen tervekről nem tud - igaz ebben az esetben nem is ő dönt majd -, ráadásul a DT jelenleg 60 százalékos tuljdonnal bír a vállalatban, s rendelkezik minden olyan jogosítvánnyal, ami a csoportot német anyacég szerves részévé teszi. Mindezek mellett további akviziciók előtt áll a társaság, így montenegrói monopolszolgáltató privatizációjában is részt vesztnek. E mellett terjeszkedési területként Szerbia, adott esetben Bulgária és Románia jöhet szóba.

Azóta történt

Előzmények