Hirdetés

ATM-es tolvajokat fogtak el az Europol segítségével

A bűnözők kockázatos módszert választottak, ahol nagy a lebukás esélye.

Az Europol bejelentette, hogy támogatásukkal, nemzetközi összefogással a lengyel rendőrség letartóztatott két férfit, akik ATM-eket fosztottak ki.

Hirdetés

A két belorusz gyanúsított – akiket július 17-én Varsóban fogtak el – az úgynevezett „Black Box” módszert használta: ennek lényege, hogy hardveresen, egy miniszámítógéppel rácsatlakoznak az ATM-re, átveszik a vezérlést, majd arra utasítják a gépet, hogy adja ki az összes tárolt készpénzt. A sikerhez a támadóknak egyrészt ismerniük kell az adott ATM-gép hardveres és szoftveres működését, másrészt valahogyan fizikailag is hozzá kell férniük az alaplaphoz – ezt vagy egy lopott/másolt fizikai, valódi kulccsal teszik meg, vagy pedig egyszerűen megfúrják vagy megolvasztják a burkolatot.

Az Europol beszámol arról, hogy a nyomozás során fény derült arra, hogy a gyanúsítottak minimum tucatnyi akciót hajtottak végre, legalább hét európai országban, és így körülbelül 230 ezer eurónyi (mintegy 80 millió forint) készpénzt loptak el. A Black Box módszer sajátossága – a fentebb leírtak szerint – az adott gép alapos ismerete, így nem meglepő, hogy a két férfi minden országban ugyanannak a gyártónak ugyanazt a típusát támadta meg.

A hosszan tartó vizsgálatot az Europol koordinálta, az adott ATM-típus gyártójával is szorosan együttműködve.

A nyomozásban a következő bűnüldöző hatóságok vettek részt:

  • Lengyelország: Bydgoszcz tartomány rendőrsége és Żnini kerület

  • Németország: Szövetségi Bűnügyi Rendőrségi Hivatal (Bundeskriminalamt), Brandenburgi Rendőrkapitányság (Polizeipräsidium Brandenburg)

  • Ausztria: Regionális Bűnügyi Rendőrség (Landeskriminalamt Niederosterreich)

  • Svájc: Szövetségi Rendőrség (fedpol)

  • Csehország: Bűnügyi Rendőrségi és Nyomozó Szolgálat (Urad sluzby kriminalni policie a vysetrovani)

  • Szlovákia: a Szlovák Köztársaság Rendőrsége (Policajný zbor Slovenskej republiky)

Hirdetés

Előzmények