Európa döntött a Microsoft-ügyben

Hirdetés

Már tavasszal megszülethet a végleges döntés az európai Microsoft-ügyben. Lapértesülések szerint az ügyben vizsgálatot folytató Európai Bizottság már elkészítette előzetes állásfoglalását, melyet jelenleg a szervezet jogászai és a tagországok versenyügyi biztosai véleményeznek. Az EB versenyügyi bizottságának szóvivője megerősítette az előzetes állásfoglalás létezését. Mint mondta: "Az utolsó állomást a novemberi meghallgatások jelentették, most már döntenünk kell."

A Financial Times úgy tudja, hogy az EB jelentős összegű bírság kiszabását tervezi, és arra kötelezné a szoftvervállalatot, hogy válassza le saját médialejátszó szoftverét operációs rendszereiről. Feltételezhető továbbá, hogy a Microsoftnak egyben meg kellene osztania egyes, a Windows operációs rendszerek működésével kapcsolatos technikai információkat is versenytársaival. A végleges döntés már a jövő hónapban várható, de legkésőbb májusban, még az új bizottsági tagok megválasztása előtt meg kell születnie.

A Microsoft ugyanakkor továbbra is reménykedik abban, hogy megállapodásra juthat ez európai hatóságokkal. Bill Gates, a vállalat elnöke szlovákiai útján elmondta: több mint egy éve folynak egyeztetések a felek között, és van remény "valamiféle megegyezésre".

Azóta történt

Előzmények