Az USA beintett, az EU nem enged

Franciaország pénzügyminisztere provokációnak nevezte az amerikai lépést.

Egy sok éves, eredmény nélküli törekvés jutott el kedvező fordulathoz, amikor az EU és az Egyesült Államok vezető tisztségviselői ültek le tárgyalóasztalhoz, hogy megvitassák: a nagy technológiai cégek megadóztatása ügyében a feszült helyzetet miképp lehetne megoldani, miképp lehetne közösen egy adóreformot illetően kompromisszumra jutni.

Hirdetés

Ám tárgyalások most megszakadtak, mivel az USA-t képviselő Steven Mnuchin szerdán levélben közölte a résztvevőkkel, hogy országa kilép a tárgyaló felek közül, mivel a megbeszélések nem vezettek eredményre, és esély sem látszik a megegyezésre.

Erre az európai országok felháborodással reagáltak, az Európai Bizottság nevében Paolo Gentiloni, a gazdaságért felelős biztos kijelentette, hogy „az új évszázad valóságában” elkerülhetetlen az egységes digitális adó bevezetése, és ezt minden áron el kell érni, az EU eltökélt marad ebben az ügyben.

Mint már többször beszámoltunk róla, az európai államok elégedetlenek azzal, hogy a nagy – főként amerikai – technológiai vállalatok nem, vagy alig fizetnek adót azokban az országokban, ahol tevékenységüket végzik, vagyis ahol piacuk van. Ezért eltökélt szándékuk – és ez az OECD sok éve hiába hangoztatott véleménye és ajánlása is –, hogy bevezessék a regionális adót, melyet előzetesen 2-6 százalékra becsülnek, és amelyet az adott országban folytatott tevékenység után származó árbevétel alapján számolnának ki. Az EU több országában már szabályokat is alkottak erre, de alkalmazni egyelőre még nem alkalmazzák.

Az USA viszont mereven elzárkózik egy ilyen adó elfogadásától, többször egy - sokkal nehezebben megvalósítható - globális megoldást szorgalmaztak. Sőt, az amerikai kormány közölte, hogy amennyiben az EU-ban ténylegesen kivetnek ilyen adókat, akkor az Egyesült Államok európai termékekre kiszabott büntetővámokkal fog reagálni.

Az amerikai pénzügyminiszter lépésére legélesebben Franciaország reagált: közölték, hogy a már becikkelyezett, de alkalmazásba nem vett törvény alapján az USA ellenkezése dacára is még az idén kivetik az adót az amerikai tech óriásokra – a francia pénzügyminiszter egyenesen provokációnak nevezte a tárgyalások megszakítását.

Azóta történt

Előzmények