Hirdetés
Viviane Reding
Az Európai Bizottság mai közleményében kijelentette, hogy segíteni kívánják a zenék, filmek és játékok európai online piacát, s mindezt úgy, hogy közben komolyan figyelembe vegyék a szellemi termékek tulajdonjogának sérthetetlenségét.
A közlemény megállapítja, hogy a tartalomszolgáltatóknak, a távközlési cégeknek és az internetszolgáltatóknak együttesen azon kell fáradozniuk, hogy mind több tartalom legyen online elérhető, de mindezt úgy, hogy közben a szerzői jogokat maximálisan tiszteletben tartják.
Viviane Reding, az EU távközlési biztosa kommentárjában elmondta, hogy az európai szabályozások ellentmondásosak, nem áttekinthetőek, s ezen változtatni kell a jövőben. A biztos asszony már sokadszor állt ki határozottan az európai távközlési ipar versenyképességének megteremtése mellett; szavaiból az derül ki, hogy az Unió ezen iparágát is a világ első számú gazdasági szereplőjévé igyekszik tenni, de – mint elmondta – ha ez a közös érdek, akkor biztos törvényi alapokra, díjazásukkal megbecsült alkotókra, valamint a választékkal s az árakkal elégedett fogyasztókra van szükség, ezért az év közepére olyan ajánlásokat fog előterjeszteni, melyek az 500 milliós európai piac egységességének kialakítását célozzák.
A Bizottság közleményének indoklásában az áll, hogy az általuk végzett hatástanulmányok és piackutatás szerint a kreatív tartalmak jól működő, egységes piaca erősítené az európai iparági szereplők versenyképességét, s ha a tervek szerint alakulnak a változások, akkor az e területen (zene, film és játék) elért európai árbevétel 2010-re megnégyszereződhet, vagyis elérheti a 8,3 milliárd eurót.
Ehhez azonban az is kell – mint Reding hozzátette még –, hogy komoly lépések történjenek az illegális tartalomkínálat, a kalózkereskedelem, valamint a jogosulatlan fájlmegosztás visszaszorításának érdekében.