Eldőlt: az EU rászáll a Google-ra

Habár korábban sokan úgy vélték, hogy a Google ellen is irányuló javaslat nem fog változtatás nélkül átmenni az Európai Parlamenten (EP), a szöveget csont nélkül elfogadták, így megnyílt a tér a korábbinál szigorúbb fellépésre.

Az EP által kiadott közlemény szerint a ma csütörtökön megszavazott állásfoglalásban felszólították a tagállamokat és az Európai Bizottságot (EB), hogy szüntessék meg azokat az akadályokat, amelyek az uniós digitális egységes piac növekedésének útjában állnak. A képviselők az uniós versenyjogi szabályok betartatásával szeretnék megakadályozni azt is, hogy egyes internetes cégek visszaéljenek erőfölényükkel, emellett elkülönítenék egymástól a keresőmotorokat és az egyéb kereskedelmi szolgáltatásokat.

Digital Single Market

A képviselők egyetértettek javaslat szövegével, mely szerint a digitális egységes piac léte további 260 milliárd euró bevételt teremtene az unió gazdaságai számára és lökést adna a versenyképességnek, így 384 szavazattal, 174 ellenszavazat és 56 tartózkodás mellett fogadtak el. De – mint a javaslatban szerepel – az egységes piacból származó előnyök kihasználása előtt több nagy feladatot meg kell oldani, többek között a piac szétszabdaltságát, az interoperabilitás hiányát, és a technológiához való hozzáférés terület szerinti és demográfiai egyenlőtlenségek okozta ingadozását.

A keresőcégekre vonatkozó uniós szabályok betartatása

Az állásfoglalás szerint „az online keresési piac különösen fontos a versenyfeltételek egységes digitális piacon történő biztosítása szempontjábólˮ, így a rá szavazók üdvözlik az EB további vizsgálatokat ígérő bejelentését.

Az EP a megkülönböztetésmentes internetes keresés elvét hangsúlyozva felkéri az EB-t, hogy „akadályozza meg az összekapcsolt szolgáltatások forgalmazása terén a keresőprogram-szolgáltatók által elkövetett visszaéléseketˮ. Emellett: „A keresőprogramok által végzett indexálásnak, értékelésnek, megjelenítésnek és rangsorolásnak pártatlannak és átláthatónak kell lennie” – fogalmaztak a szöveg alapján a képviselők. Az is szerepel az állásfoglalásban, hogy a keresők a „megszerzett információkat kereskedelmi céllal másodlagosan hasznosíthatják” ugyan, de az unió versenyjogi szabályait viszont be kellene tartatni, ezért a képviselők felkérik az EB-t, hogy „vizsgálja meg a keresőprogramok más kereskedelmi szolgáltatásoktól való szétválasztására irányuló javaslatokatˮ.

Menjen gyorsító sávon a távközlési csomag

A képviselők hangsúlyozták, hogy „minden internetes forgalmat megkülönböztetés, korlátozás vagy beavatkozás nélkül azonos elbánásban kell részesíteni”. Az EP sürgeti a tagállamokat a távközlési csomag mielőbbi megtárgyalására, mert az „kézzelfoghatóan véget vetne az Unión belüli barangolási díjaknak, további jogbiztonságot szavatolna a hálózati semlegesség tekintetében, és fokozná a fogyasztók védelmét az egységes digitális piacon.”

Közös stratégia a felhőalapú számítástechnikára

A képviselők felszólítják az EB-t, hogy „vállaljon vezető szerepet a felhőalapú számítástechnikára vonatkozó nemzetközi szabványok és előírások előmozdításábanˮ annak érdekében, hogy az megfelelőképpen tiszteletben tartsa a felhasználók magánéletét, megbízható, elérhető, nagymértékben interoperábilis, biztonságos és energiafelhasználás szempontjából hatékony legyen.

Azóta történt

Előzmények