Az Európai Unió egyik igen fontos programja a páneurópai e-kormányzati szolgáltatásoknak az állampolgárok és üzleti vállalkozások felé fordulását segítő IDABC (Interoperable delivery of pan-European eGovernment services to public administrations, businesses and citizens), melynek keretében 2004-ben egy kiemelkedő dokumentum született, az Európai Interoperabilitási Keretrendszer (European Interoperability Framework – EIF) leírásának első verziója, mely alapján a nemzeti fejlesztések, koncepcióalkotások is elindultak.
Ám ez a program csak öt évre szólt, s időközben heves viták kezdődtek a folytatásról, mivel a második dokumentum megalkotása 2009-ben vált időszerűvé. Megállapodás még nincs, ám a tervezet, az EIF második verziójának munkaanyaga már kiszivárgott, s e dokumentum alapkérdése a „zárt”, a „majdnem nyílt”, illetve a „nyílt” szoftverek fogalmainak újradefiniálása, s e kérdésben a munkanyag alapján azt lehet mondani, hogy a zárt rendszerek lobbistái dolgoztak eredményesebben.
Míg az iránymutató dokumentum 2004-es változata a könnyebb együttműködés, az interoperabilitás, a nyílt szabványok, a nonprofit szervezetek által gondozott folyamat, a szabad és díjmentes információáramlás mellett foglalt állást, s messzemenőleg támogatta a nyílt forrású szoftvereket (Open Source Software – OSS), addig a mostani változat egyelőre ki sem tér ezekre a kérdésekre.
Sőt, abban a részben, ahol a „nyitottság” (openness) fogalma előkerül, valami borzasztó homályossággal fogalmazzák meg azt, hogy az érdekeltek nyitottsága segíti az együttműködést, ám arról nem ejtenek szót, hogy ez pontosan hogyan is történne („Within the context of the EIF, openness is the willingness of persons, organisations or other members of a community of interest to share knowledge and to stimulate debate within that community of interest, having as ultimate goal the advancement of knowledge and the use thereof to solve relevant problems. In that sense, openness leads to considerable gains in efficiency”). S az is meglepő, hogy egy köztes fogalom meghatározása történik meg, melyben a teljesen nyitott, közösségi alapon fejlesztett, használt és megosztott, valamint a teljesen zárt rendszerek, szoftverek és specifikációk közé elhelyeznek egy harmadikat, s ezt, a két szélsőség között húzódó zónát nevezik a nyitottság területének. Majd leszögezik azt is, hogy az interoperabilitásnak nem feltétele a nyitottság, csak az együttműködési készség, hogy a partnerek azonos megoldásokat használjanak.
Ezek a kissé nehezen érthető megfogalmazások végeredményben arra utalnak, hogy az új definíció értelmében a kereskedelmi, zárt rendszereket is beemelték a „nyitott rendszerek” közé, vagyis támogatandónak nevezhetőek az interoperabiliátási törekvések során – s ezzel nyilvánvalóan a nagy szoftvercégeknek kedveznének, ha jelen formájában fogadják el a dokumentumot.
