Az Európai Bizottság (EB) modernizációs törekvéseinek egyik legizgalmasabb része az a több mint tízéves irányelv, melynek célja, hogy az unió polgárainak papíralapú személyazonosítóit egységes digitális azonosítási rendszer váltsa fel.
Nem véletlen, hogy e direktíva gyakorlatba történő átültetése olyan vontatottan halad, mivel a technológiai, az üzleti és az állami ellenérdekeltek mellett jelentős ellenállást fejtenek ki azon államok civil szervezetei is, akiknek országában a Magyarországon oly természetesnek tekintett személyi igazolvány nem létezik.
Kiszivárgott
Az átállás fő propagátora természetesen Neelie Kroes, az EB digitális menetrendért felelős alelnöke, aki júniusban fogja előterjeszteni azokat a törvényjavaslatokat, melyek célja „a határokon átnyúló elektronikus tranzakciók végrehajtásának megkönnyítése”. Az EurActiv portál egy belső dokumentum, valószínűleg a javaslattervezet alapján számolt be arról, hogy a fenti cél elérése érdekében a biztos asszony harmonizálni kívánja a tagállamok szabályozásait az e-aláírások, az e-igazolványok és az elektronikus autentikációs szolgáltatások (electronic authentication services – eIAS) területén. A dokumentum szerint az eIAS tiszta szabályozása növelné a kényelmet a digitális világban, erősítené a felhasználók bizalmát, emellett gazdaságilag is jótékony hatása lenne, mivel felpörgetné az elektronikus úton végrehajtott tranzakciókat.
Az 1999-ben megszületett irányelv elsődleges motivációja az egységesítés, nem elsősorban biztonsági megfontolások, az implementáció azonban gyakorlatilag még el sem kezdődött, mivel a tagállamok sokféle rendszert használnak, ráadásul e rendszerek az adott országokban is számtalan sebből véreznek. Az elégtelen működések legfőbb oka, hogy mind a polgárok, mind az államigazgatások idegenkednek az elektronikus azonosítás rendszerétől. Ezt jelzi, hogy még a fejlettebb országokban is csak bizonyos szektorokban használják, szó sincs általános elterjedtségről. A legkézenfekvőbb alkalmazást, a chipes útlevelet is mindössze öt ország vezette be: Belgium, Észtország, Hollandia, Németország és Olaszország.
Idegenkednek tőle
Az egyik legnagyobb nehézség az általános idegenkedést legyőzni, mivel például a britek számára a személyazonosító okmány rettenetesen frusztráló, hagyományaikból fakadóan az ellenőrzés elfogadhatatlan formájának tartják – egy angolnak az azonosító okmányról a totalitárius államok jutnak az eszébe, ezért is bukott meg Tony Blair terve, aki szerette volna bevezetni a személyi igazolványt az Egyesült Királyságban. Hasonlóan gondolkodnak a dánok és az írek is, akiknél szintén nincs személyi igazolvány.
Az EB merész terve viszont azt feltételezi, hogy a várható előnyök következtében le lehet győzni a kulturális különbségeket, és sikerül egy egységes elektronikus hitelesítési platformot kialakítani, melybe nemcsak az elektronikus aláírás tartozna bele, hanem például elektronikus pecsétek, elektronikus időbélyegzők stb. Mindezt olyan fontosnak tartja Kroes asszony, hogy – bár a tagállamok nem kötelezhetőek semmiféle implementációra – a lehető legszigorúbban, a lehető legerősebb presszióval lépne fel, hogy kvázi kötelező legyen az egységes európai azonosítási rendszer használata.
Az alelnöknek nem lesz könnyű dolga, hiszen ebben az ügyben a másik „vasladyvel”, Viviane Redinggel is meg kell ütköznie, aki szintén az Európai Bizottság alelnöke, a jogérvényesülésért, az alapvető jogokért és az uniós polgárságért felelős biztos. Reding asszony a tervekkel kapcsolatban már többször figyelmeztetett arra, hogy az elektronikus azonosítás rendszere biztonsági szempontból nagy kockázatokat rejt magában, ezért az adatvesztés, adatlopás eseteire jól működő protokollokat kell kialakítani, mivel a hiányos adatvédelem itt hatalmas károkat okozhat.
