Hirdetés

Úgy tűnik, hogy nem bünteti meg az EU az Apple-t a böngészők miatt

Már a jövő héten lezárhatják a vizsgálatot. Egy másik ügy kapcsán ugyanakkor bírságra számíthat az Apple.

Jól értesült források szerint az Apple-nek sikerült elkerülni egy EU-büntetést az iPhone-böngészős választások kapcsán, mivel a cég változtatásokat hajtott végre az EU-s törvényeknek megfelelően.

Az EB tavaly márciusban indított vizsgálatot a DMA keretében, és ezt most jövő hét elején lezárhatják. A hatóságok amiatt aggódtak, hogy az Apple az iPhone-ok böngészős képernyőjét úgy tervezte, hogy az eltántorítsa a felhasználókat a rivális böngészőre vagy keresőmotorra váltástól.

Az EU-s döntést olyan időkben jelentik be, amikor az USA-val feszült a helyzet, az amerikai cégek elleni büntetések és fellépések esetén pedig Donald Trump vámok kiszabását ígérte az intézkedő országok ellen.

A DMA azt írja elő a big tech számára, hogy mit tegyen és mit ne, továbbá hogyan könnyítse az emberek számára a rivális online szolgáltatások közötti átjárást (közösségi platformok, böngészők, alkalmazásboltok). Cél az is, hogy a kisebb riválisok versenyezhessenek.

A DMA-t megszegő cégek az éves, globális árbevételük 10 százalékának megfelelő bírságot is kaphatnak – de az EB ezúttal nem oszt ki büntetést az ügyben.

Bírság ró ki ugyanakkor az Apple-re és a Metára más miatt, mondják ugyanezen források. Az Apple-re azért, mert azt vizsgálták, hogy korlátozzák-e az appfejlesztőket a felhasználók App Store-on kívüli informálásában az ajánlatok kapcsán. A Metánál pedig a reklámmentes előfizetés váltott ki aggodalmakat, főleg ingyenes alternatívák hiányában.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények