Végleges: új spektrum nyílt meg az EU-ban az internetezésre

Nagy a technológiai és a felhasználói nyomás: így a továbbfejlődés érdekében helyet kellett biztosítani az új vezeték nélküli eszközök kommunikációjának is.

Májusban számoltunk be arról, hogy az Európai Unió képviselői szabad utat adtak annak a tervezetnek, melynek célja, hogy az unió területén újabb frekvenciasávot használhassanak a mobilszolgáltatók annak érdekében, hogy a vezeték nélküli széles sávú internetezés minősége javulhasson.

Az Európai Bizottság szakemberek által kidolgozott javaslatát akkor gyakorlatilag egyöntetű támogatás fogadta, és nem volt kérdéses, hogy a formális eljárás során – amikor az Európai Parlament (EP) elé kerül a javaslat – nem lesz akadálya az elfogadásnak.

Ma ez meg is történt, az EP jóváhagyta azt a tervezetet, mely szerint a kiváló lehetőségeket adó (az épületekben könnyen fogható, illetve ritkán lakott területek lefedésére alkalmas), jelenleg főképp a digitális televíziózásban és a vezeték nélküli mikrofonoknál használt 700 MHz-es tartományhoz a mobilinternet-szolgáltatók hozzáférhessenek, és ezt a bevezetést összehangoltan lehessen levezényelni.

E lépésnek azért is van nagy súlya, mivel a szakértők azt remélik, hogy a jelen élenjáró (hamarosan mindennaposnak számító) technológiái, mint a hamarosan megjelenő új mobilos adatátvitel, az 5G, valamint az IoT, az autonóm járművek, az egészségügyi távfelügyelet stb. bevezetése elől így nagy akadály hárul el.

A 700 MHz-es spektrum hozzáférhetővé tételének jogi hátterét a tagállamok 2020. június 30-ig kötelesek biztosítani, de indokolt esetben az államok kérhetnek két év türelmi időt.

Azóta történt

Előzmények

  • Az év háromnegyedében maradnak a roamingdíjak

    Csak három hónapig nem kell fizetni a külföldi telefonálásért. A döntés védhető, de a felhasználók szempontjából nem a legkedvezőbb.