Magyar hackerkonferencia májusban

A NetAcademia Oktatóközpont immár második alkalommal szervez nagyszabású konferenciát az etikus hackelésről. Az eseményt a szervező mindazoknak ajánlja, akik az információbiztonság megteremtésével és fenntartásával foglalkoznak, vagyis tulajdonképpen minden rendszergazdának és biztonsági szakembernek. A téma fontosságát jelzi a tavalyi Ethical Hacking konferencia sikere is, mely 400 fő részvételével egyike volt a legnagyobb hazai informatikai eseményeknek 2008-ban.

Hirdetés

Az idei eseményt is külföldi vendég előadása nyitja. Tim Pierson, az EC-Council hálózati és biztonsági szakértője a számítógépes bűnözök tevékenysége és eszköztára kapcsán globális helyzetképet vázol fel, majd idevágó megoldási javaslataival ismerteti meg a hallgatóságot. Ezt követően kiderül az is, hogyan csíphetjük nyakon a betolakodókat, illetve hogy miként építsünk humán tűzfalat nyolc lépésben.

A konferencián bejelentenek egy új tanfolyamtípust is, mely a NetAcademia Oktatóközpontban immár Magyarországon is elvégezhető - az EC-Council Certified Security Analyst (ECSA) képzésen a hallgatók részletes ismereteket szereznek arról, hogy milyen módon tervezzék meg, teszteljék és tegyék biztonságossá hálózatukat. A témák között szerepel többek között a behatolás-érzékelés és -prevenció, a naplóelemzés, illetve a sérülékenység-vizsgálat.

A konferencia részletes programja a NetAcademia honlapján található.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények