2017. november 24., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Hírek » Szoftver rovat

Magyar diákok sikere Londonban

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: ELTE

A fiatalok ötletességét és innovációját a nemzetközi kategóriában első hellyel díjazták.

Az ELTE honlapján jelent meg a tudósítás, hogy a Londonban rendezett Teen Tech Awards 2017 döntőjében spanyol és finn indulókat legyőzve az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium csapata nyerte meg a verseny nemzetközi kategóriáját.

H​i​rd​e​t​és​

A TeenTech a tudományok, a műszaki tudományok és a technológia területén alkotó fiatalokat tömöríti, akik innovációs alkotásaikkal versenyeznek. Az idei megmérettetésen kétezer, zömében angol diák vett részt, a döntőbe 19 kategória 200 csapata került.

A Trefort győztes csapata
[+]

A Trefort csapata – Lipták Zoltán, Reményi Réka és Koczka Vencel, valamint felkészítőik: Regele György, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium informatika vezetőtanára, illetve Regele Balázs, a BME MOGI Mechatronika Tanszék munkatársa – egy mobiltelefonról vezérelhető okosházmodellel és egy vakvezető okosbottal indult. Ötletes megoldásukkal a nemzetközi kategória első helyét érdemelték ki.

A döntőt június végén az 1660-ban alapított Royal Societyben (Királyi Természettudományos Társaság) tartották meg, melynek korábban elnöke volt Isaac Newton, tagja Albert Einstein is.

Azóta történt

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.