Hirdetés

Nyílt nap lesz az ELTE Informatikai Karán

Ipari partnereivel a kar alapos elméleti tudást és versenyképes gyakorlati ismereteket ad a programtervező informatikus hallgatóknak.

Az intézmény bejelentette, hogy a felvételi döntés előtt álló középiskolások az ELTE Informatikai Kar Nyílt napjain közelebbről is tájékozódhatnak a választható informatikusképzésekről és az ösztöndíj-lehetőségekről, továbbá vezetett túrán járhatják be a campust, így megismerkedhetnek az oktatókkal, bepillanthatnak a hallgatói élet kulisszái mögé is.

A legutóbbi, tavaly novemberi eseményre már több mint hétszáz diák látogatott el, ami rekordnak számít, de a következő nyílt napon, 2020. január 24-én újabb csúcs születhet, ezért érdemes minél előbb regisztrálni a következő linken: https://www.inf.elte.hu/content/nyilt-nap-2020-januar-24.t.2176.

Az egyetem felhívása kiemeli, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar közel háromezer hallgatójával a legnépszerűbb kar a programtervező informatikus szak iránt érdeklődő középiskolások körében.

Az elsőévesek beilleszkedését az egyetemi életbe oktatók, felsőbb éves hallgatók és doktoranduszok segítik mentori rendszerben. A Diáktámogató Központ a tantárgyfelvételi és vizsgabeosztási tanácsadás mellett többek között tanulásmódszertani tréningeket, életvezetési tanácsadásokat szervez az elsőéveseknek.

Az informatika meghatározó jövőformáló területeit az ELTE IK hallgatói speciális fókuszú, az adattudomány és mesterséges intelligencia mellett a kiberbiztonság, a Fintech és az Ipar 4.0 technológiáira összpontosító mesterképzéseken tanulmányozhatják, melyek belépőt jelentenek a csúcstechnológiai fejlesztésekkel foglalkozó cégek világába. Az egyik legújabb program, az önvezető autózást középpontba állító Autonómrendszer-informatikus mesterképzés 2018-ban indult.

Informatikai és kommunikációtechnológiai területen európai egyetemek és vállalatok együttműködésében kínál mester- és doktori képzéseket az EIT Digital Master School. Budapest az ELTE vezetésével társult tagként csatlakozott az uniós innovációs csúcsszervezethez és az egyetem a teljes jogú partneri státusz elnyerését (2017) követően is az EIT Digital Budapest Node legnagyobb súlyú hazai partnerének számít. A program kétéves nemzetközi mesterképzést kínál két európai egyetemen, melynek elvégzésével kettős diplomát és EIT Digital vállalkozói oklevelet is szereznek a hallgatók.

A nyílt nap időpontja: 2020. január 24. 8:45-14:00, helye: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A, Gömb Aula. A részletes programról a fenti, regisztrációs linken lehet tájékozódni.

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények