Elkészült a Nokia újabb üzemcsarnoka Komáromban

Mindössze hat hónapot vett igénybe a Nokia Komáromi Kft. újabb 20 ezer négyzetméteres üzemcsarnokának felépítése és berendezése. Az új gyártósorokról így már szeptemberben lekerülnek az első mobiltelefonok – nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Andrási Éva kommunikációs vezető. Ez év januárjában jelentette be a Nokia, hogy 50 millió euró befektetéssel megkétszerezi Komáromban gyártóterületét. Márciusban helyezték el az alapkövet, s azóta az első 20 ezer négyzetméteres csarnok mellett felépítették az újabb ugyanekkora nagyságú létesítményt.

Az üzemcsarnokok mellé egy tízezer négyzetméteres logisztikai központot is építettek. A beruházás révén bővül a telefonok termékválasztéka is. A komáromi üzem fejlesztésére az európai, a közel-keleti és az afrikai régiók mobilpiacainak gyors és rendkívül látványos növekedése miatt volt szükség – ezeket a piacokat már most is elsősorban a komáromi gyárból szolgálja ki a Nokia.

A gyár fejlesztésének köszönhetően mintegy ötszáz fővel nő az eddigi kétezres létszám is. A gyártószalagok mellé betanított munkakörbe operátorokat, gépbeállítókat, minőségellenőröket és vezetőket is keresnek, s ezekre a munkakörökre Szlovákiában is toboroznak dolgozókat. A komáromi mobiltelefon-üzem szinte kizárólag exportra termel, s így az új beruházás révén a kivitel megduplázódhat. Ennek révén a finn multinacionális vállalat Magyarország legnagyobb exportőrévé válhat – vélekedett Timo Kahalin, a társaság igazgatója.

Azóta történt

Előzmények