Hirdetés

Elektronikus tb-kártya lesz jövőre a németeknél

Hirdetés

A sürgető német egészségügyi reform keretében 2006 január elsejétől az egész országra kiterjedően bevezetik az elektronikus társadalombiztosítási kártyát. A közel másfél milliárd eurót felemésztő projekt kormányzati körökből indult kezdeményezés, melynek keretében mintegy 71 millió jogosult egészségügyi ellátását elektronizálják majd. A cél az eEurope 2005 eHealth programjával összhangban olyan egészségügyi hálózat kialakítása, amely az információs társadalom egyik legfontosabb eleme lesz.

A BME IK munkatársa, Krasznay Csaba kérdésünkre elmondta, hogy szerinte a német elektronikus tb-kártyához hasonló megoldás bevezetése Magyarországon még távoli álom, de nem teljesen reménytelen. Egy hasonló megoldás itthon – elsősorban a pénzügyi háttér hiánya miatt – csak több lépcsőben képzelhető el. Az első lépcső a 2004-ben elkészült "Részletes követelményspecifikáció kidolgozása elektronikus aláírás és intelligens kártya használatához a közigazgatás informatikai biztonságának érdekében" című munkaanyag lehetne, amely az Informatikai és Hírközlési Minisztérium megrendelésére készült. Ez meghatározza a közigazgatási elektronikus kártyákra vonatkozó követelményeket, és amennyiben a közigazgatásban következetesen alkalmaznák a dokumentumban leírtakat, lehetőség nyílhatna olyan intelligens kártyahasználatra, mely az állami szervekkel való minden elektronikus kapcsolattartást ki tudna szolgálni, így akár elektronikus TAJ-kártyának is felhasználható lenne (bizonyos kiegészítésekkel). Ha a kormányzat felügyelete alá tartozó minden intézménynél ilyen szabványos kártyát használnának, sokkal könnyebb lenne az alkalmazásfejlesztők dolga is, ami nagy előrelépést hozhatna az állami elektronikus szolgáltatások kialakításában. Sajnos azonban ahhoz képest, hogy a diákigazolványban európai szinten Magyarországon az elsők között használtak chipkártyát, mára minden tekintetben jelentős az elmaradásunk ezen a téren, ráadásul a diákigazolvány lehetőségei sem lettek kihasználva.

A 2004 nyarán német kormányzati körökből indított, D21-nek keresztelt kezdeményezés mára a világ egyik legnagyobb it-projektjévé nőtte ki magát. A Németországban is egyre sürgetőbb egészségügyi reform keretében egy olyan intelligens kártyát kívánnak bevezetni, amely azonosításra, titkosításra és elektronikus aláírásra is alkalmazható lesz majd. A fényképpel ellátott, a hagyományos papírlapocskát felváltó elektronikus kártya a személyes adatok mellett egészségügyi információk tárolására is alkalmas lesz, amely adatokkal való feltöltése azonban minden jogosult számára választható funkcióként lesz felkínálva. A kártya feljogosítja majd tulajdonosát az uniós tagállamok egészségügyi szolgáltatásainak igénybevételére is.

A másfél milliárd eurós költségvetéssel megvalósuló bevezetés az egészségügyi szolgáltatók minden szintjére kiterjed majd, és magában foglalja az orvosi rendelők, gyógyszertárak és egészségügyi intézmények kommunikációs rendszerének és infrastruktúrájának átalakítását. A gigantikus projekttől első lépcsőben egymilliárd eurós megtakarítást remélnek, az elektronikus receptektől pedig évente 100 millió euró maradhat az állam zsebében.

Az elektronikus betegkártya használatával megjelennek a hagyományost leváltó elektronikus receptek is, hosszú távon pedig reálissá válhat az elektronikus aláírás bevezetésével az elektronikus betegnyilvántartás és a gyógyszeradatbázis biztonságos elérhetősége.

A német reformok hangsúlyosan egy olyan minőségi, hatékony és átlátható egészségügyi rendszer megteremtését célozzák meg, amely a hatalmas bürokrácia jelentős csökkentésével számol. A kivitelezés egyes fázisait ma még számos ponton – például adatvédelem – kérdőjel kíséri, mindenesetre a fejlesztési folyamat már beindult annyira, hogy a rendszer egy év múlva biztosan működöképes lehessen.

Hirdetés

Azóta történt