Hirdetés

Elégedett a Sun hazai leányvállalata

Elégedett június 30-án zárult üzleti évének számaival a Sun Microsystems hazai leányvállalata, amely éves szinten 15 százalékkal növelte árbevételét. A cég jól teljesített a kormányzati piacon: az innen érkezett, infokommunikációs szolgáltatásokra vonatkozó megrendelések hozták az összárbevétel 25 százalékát, miközben egy éve e szektor részaránya csupán 15 százalék volt. A forgalom legnagyobb hányada, 35 százaléka azonban a távközlési szolgáltatóktól származott. Az e szektorban elért sikereket főként a mobil- és vezetékes távközlési cégeknél jelentkező platformcsere-igénynek köszönhetik, mely jelentős szerver- és háttértároló-migrációs projekteket hozott a cég számára.

Kristóf Judit, a Sun Microsystems Kft. marketingigazgatója kiemelte, hogy a szolgáltatások mellett a szoftverek is kelendőek voltak. „Az idén bevezetett StarOffice 8 irodai szoftvercsomag hazai becsült installációs bázisa június közepén elérte a 28 ezres felhasználói számot, és a jövőben a Szegedi Tudományegyetem Informatikai Tanszékén az oktatási kabinet összes gépén StarOffice 8 szoftvercsomagot használnak majd, ősztől pedig Linux és Windows platformokon is oktatják az irodai szoftvercsomag használatát az iskola diákjainak” – sorolta az eredményeket.

„Az elmúlt évben nagy várakozással tekintettünk az új sunos gépcsalád, az x86-os szerverek hazai piaci bevezetése elé, s most, az év zárásakor bátran állíthatjuk, hogy a gépcsalád jól vizsgázott, az értékesítési számokkal elégedettek vagyunk” – emelt ki egy fontos eredményt Hegedüs Gábor, a hazai leányvállalat ügyvezető igazgatója is. Az új termékcsalád bevezetése ellenére a Sparc-alapú szerverek forgalma sem esett vissza, sőt valamelyest még nőtt is – tette hozzá. A cégvezető elmondta még, hogy az új pénzügyi évben várhatóan több meghatározó nemzetközi projektben is részt vesz majd a hazai leányvállalat, hiszen a magyarországi Sun jogosítványt kapott a nemzetközi projektek itthonról történő kezeléséhez.

Azóta történt

Előzmények

  • A Sunra támaszkodik a Lufthansa

    A két hazai leányvállalat félmillió dolláros outsourcing-megállapodással fűzte szorosabbra együttműködését.

  • Derűlátó a Sun

    Egy év múlva tervez újra nyereséget a szervergyártó, amely az elmúlt negyedévben sok új ügyfelet szerzett.

  • Dübörög a szerverpiac a régióban

    A magyar piac is erős évet zárt, több mint 16 ezer kiszolgálót értékesítettek tavaly.

  • Kemény leépítés a Sunnál

    Az elemzők szerint az irány jó, de még radikálisabb költségcsökkentésre van szükség a tartós nyereségességhez.