Eladó a Transmeta

Tegnap hosszú hónapok eseménytelenségét megtörve hirtelen 19 százalékkal megugrott a Transmeta részvényárfolyama, miután az egykor ambiciózus processzorpiaci tervekkel indult kaliforniai vállalat bejelentette: vevőt keres. Amint a közleményükből kiderül: az elmúlt hónapokban több lehetőséget mérlegeltek, és végül arra jutottak, hogy a tulajdonosok érdekeit az eladás szolgálja leginkább. A vevőfogással a Piper Jaffray & Co.-t bízta meg a cég.

Hirdetés

Amint az ismert, a Transmeta volt az első olyan processzortervező vállalat, amely felismerte, hogy idővel a nagy fogyasztás válik majd a chipek teljesítménye növelésének gátjává. Az 1995-ben alapított és a tőzsdére 2000-ben bevezetett vállalat első chipje, a Crusoe megalkotásakor a VLIW (Very Long Instruction Word – hosszú utasításszavú) architektúra mellett tette le a voksát, mely ritkaságszámba megy az általános célú processzorok mezőnyében. (Az Intel Itanium lapkája épült hasonló tervezési elvek szerint.) Ennek a döntésnek az volt a hátulütője, hogy a processzor nem volt kompatibilis a PC-khez írt x86-os szoftverekkel: az együttműködést – melynek biztosítása a piaci újonc számára létkérdés volt – a lapkába integrált ún. code-morphing fordítószoftver biztosítja. Ugyanakkor ez a megoldás lehetővé tette a tranzisztorok számának és a chip bonyolultságának a csökkentését, ami alacsonyabb fogyasztással jár.

Nem jött be

Sajnos a szimpatikus elméletet nem igazolta a gyakorlat. Minthogy a szoftver nem volt képes felvenni a versenyt a kézzel optimalizált hardverrel, a Crusoe teljesítménye elmaradt a várttól. A későbbi generációk fejlesztése során – továbbra is megtartva a VLIW-alapokat – a Transmeta elsősorban a lóerő növelésére koncentrált. Nem eredménytelenül, hiszen az új generációs Efficeon már jóval versenyképesebb teljesítményt nyújtott, mint a neves hajótöröttről elnevezett elődje. A fejlesztések azonban többnyire csak jelentős késéssel öltöttek testet, a vállalatnak ugyanis nem volt szerencséje a processzorait gyártó partnereivel.

Eközben a cég folyamatosan veszteséges volt. 1998 januárja és 2005 júniusa között összesen 635 millió dollár mínuszt halmozott fel 134 millió dollárnyi árbevétel mellett. A fenntarthatatlan pénzügyi teljesítmény miatt a Transmeta 2005-ben kiszállt a processzorbizniszből, és azóta technológiái licenceléséből tartja fenn magát, a mostani bejelentés tanúsága szerint kevés sikerrel. A cégben 5,5 százalékos részesedése van az Intel riválisának, az Advanced Micro Devicesnak.

A Transmeta egyben azt is bejelentette, hogy módosították az Intellel kötött licencmegállapodás fizetési menetrendjét. Az 2007 októberében tető alá hozott egyezség szerint a világ legnagyobb processzorgyártója egy összegben 150 millió dollárt fizetett a Transmeta technológiáért, és öt évig évente további 20 millió dollár kifizetését vállalta. Ehelyett most egy összegben utalt át 91,5 milliót az eladósorba került cégnek.

Azóta történt

  • Intel: az ARM lúzer, és az is marad

    Őszinte volt két felső vezető a színpadon, pedig ezt tiltja a vállalati policy. Megmondták, hogy miért gagyi az iPhone.

  • Transmeta: game over!

    Az elmúlt években már nem chiptervezésből, hanem technológialicencelésből élő vállalkozást felvásárolja egy start-up.

Előzmények