Bárányhimlős volt az EKÁER, de meggyógyították

A nol.hu több, független piaci forrásból szerezve értesüléseit a múlt pénteken számolt be arról, hogy az év elején élesített Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) nem indult problémamentesen, sőt: a tudósítás szerint a bejelentkezők gépei „túl jól” kommunikáltak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szervereivel, mivel a felhasználói felületen nemcsak az ő forgalmi adataikat tudták lekérni, hanem a konkurenciáét is – ebből következően a panaszkodók adataikat is ugyanúgy látták a versenytársak, vagyis hogy kitől mit, mennyit és mennyiért rendeltek nettó áron.

Valami volt

Hirdetés

A riport szerint a NAV-nál elismerték, hogy gondjuk volt a rendszerrel, de a hibát gyorsan kijavították. A NAV szerint mindössze egyetlen cég, jelezte a problémát, illetve egy cég esetében történt adatletöltés. A hivatal azt is hangsúlyozta, hogy a hiba okán láthatóvá vált a bejelentési adatok „összesített formátumúak”, vagyis a termékek beszerzési árára, tételenkénti adataira nem lehet következtetni.

A nol.hu úgy tudja, hogy a piaci szereplők már korábban arra kérték az adóhatóságot, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) illetékeseit, hogy halasszák el az EKÁER rendszer indítását, mivel a rendszer súlyos problémákkal küzdött. A törvényhozók azonban ragaszkodtak a január elsejei induláshoz, még úgy is, hogy a rendszert előíró törvény végrehajtási rendeletét csak órákkal a rendszer indulása előtt, december legvégén tették közzé.

Gyermekbetegség

A kormány nevében ma Varga Mihály nyilatkozott az ügyről, és a nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy vizsgálatot indítványozott a meghibásodás miatt: „a NAV elnökét arra kértem, hogy egy belső vizsgálatot azonnal rendeljen el, és nézze meg, hogy pontosan mi is történt.”

A miniszter hangsúlyozta, hogy a hiba mindössze egy negyedóráig állt fenn. Ismeretei szerint a rendszer egy használója látott nevek nélküli adatokat, és az informatikusok a hibát azonnal kijavították.

Varga Mihály elmondta, hogy egy ilyen nagy rendszernél, mint az árukövető rendszer, amelynek több tíz, de akár százezer felhasználója is lehet, előfordulhatnak „gyermekbetegségek”, ezért is adtak egy hónapos türelmi időt a cégeknek a rendszer használatában, hogy ezek a hiányosságok előjöjjenek.

Azóta történt

Előzmények

  • Már vártuk: jön az internetadó

    Nincs mese: egy újabb terület kerül bele a különadó körébe, ám szinte biztos, hogy nem a cégek, hanem a fogyasztók fizetik meg az újonnan kivetett adót.

  • Hackerek is segítik a NAV munkáját

    Biztonsági szakembereket is hadrendbe állít a NAV, hogy kiszűrjék azokat a próbálkozásokat, amelyek az online kasszák rendszerének kijátszását célozzák.