Egy gyárban készülhet az Xbox 360 és a PlayStation 3

A Flextronics International mellett hamarosan a tajvani Asustek Computerből idén januárban kivált két OEM gyártó, a Pegatron Technology és a Unihan Technology is a Microsoft rendelkezésére bocsátja gyártósorait: a cégek szucsoui gyáraiban Xbox 360 játékkonzolok készülnek majd, kezdetben havonta nagyjából 500 000 példány – írja iparági forrásokra hivatkozva a DigiTimes híroldal.

A Microsoft és a gyártócégek közt létrejött megállapodással mindegyik fél jól jár, az Xbox 360 konzolokból ugyanis hónapok óta képtelen kiszolgálni az igényeket a redmondi vállalat, a két új gyártócég ugyanakkor a nagyobb bevétel reményében és a hatékonyabb működés érdekében igyekszik minden kapacitását lekötni. Az Xbox konzolok gyártása egyébként nem éppen jövedelmező üzlet – mutatnak rá a DigiTimes forrásai –, egy másik tajvani OEM gyártó (a Wistron) korábban épp a rendkívül szűk árrés miatt nem hosszabbított szerződést a Microsofttal.

A lap mindemellett úgy értesült, hogy a Pegatron és a Unihan a Sonyval is megállapodott a játékgépek gyártásáról (az Asustek a kezdetek óta a Sony gyártópartnere), így elképzelhető, hogy hónapokon belül ugyanabban az üzemben, akár egymás melletti gyártósorokon készülhet a két rivális új generációs konzol, az Xbox 360 és a PlayStation 3.

Azóta történt

Előzmények