Egészséges az adatbázis-kezelők piaca

Hirdetés

Az IDC éves adatbázispiaci jelentésének előzetes számai arról tanúskodnak, hogy a vállalatok ismét többet költenek e szoftverek beszerzésére: tavaly – a 2001-2002-es visszaesés után – immár második éve nőtt az új licencekból és a kapcsolódó szolgáltatásokból származó bevétel. A relációs adatbázis-kezelők piaca tavaly 11,6 százalékkal, 14,9 millliárd dollárra hízott, igaz, a számok növekedésében a dollár gyengülésének is volt szerepe.

A gyártók rangsora nem változott a 2003-as toplistához képest. A piacot továbbra is az Oracle vezeti 41,3 százalékos részesedéssel, a második helyen az IBM áll (30,6 százalék), míg a harmadik hely a 13,4 százalékos szeletet kihasító Microsofté. A piacnál lassabb növekedést elérő Sybase, valamint az egyedi feladatokhoz megoldásokat szállító NCR azonos, 3,1 százalékos részesedést ért el.

Az IDC szerint az idén a közepvállalatok igényeihez szabott megoldások piacán várható erős verseny a gyártók között, miközben a nyílt forrású alternatívák is előretörhetnek.

Azóta történt

Előzmények