Dupláz a Microsoft az online könyvprojektben

Az online könyvpiac komoly aspiránsai közül a Microsoft ébredt legkésőbb – a Google, a Yahoo! és a surranópályán mindenkit beelőző Amazon.com is korábban indította el saját könyvtárprojektjét – de ezt a lemaradását most kettőzött szorgalommal pótolja a szoftvercég. A héten százezer kötet digitalizálásáról állapodtak meg a British Libraryvel.

Hirdetés

A Microsoft ezzel második frontot nyit, mivel az Open Content Alliance múlt hónapban bejelentett támogatásával eleve mintegy 150 ezer kötet válik majd elérhetővé jövő évtől az MSN Book Search szolgáltatásában.

A mostani megállapodás nem kevesebb mint 25 millió oldal digitalizálásáról szól, amely a londoni könyvtár vezetője, Lynne Brindley szerint elsősorban a tudományos ösztöndíjasoknak és kutatóknak lesz nagy segítségére. Természetesen rajtuk kívül is bárki bármikor korlátozás nélkül férhet hozzá a feldolgozott művekhez.

Ebből az is kikövetkeztethető, hogy a megosztott művek szerzői jogilag nem védettek, pontosabban jogvédelmük ideje már lejárt. Hasonlóan a Yahoo!-hoz ugyanis a Microsoft sem követte el a Google hibáját, hogy nyíltan nekimenjen a jogvédett tartalmak tulajdonosainak.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények