Lelőtte a drónt – a bíróság felmentette

A hét elején zajlott le annak a kentuckyi férfinek a meghallgatása, akit pár hónapja azért tartóztattak le, mivel lelőtt egy, a tulajdona fölött átrepülő drónt. Az illetékes bíró határozatában kimondta, hogy ejti a William Merideth ellen felhozott vádakat.

Meredieth azzal védekezett, hogy a drón irányítója megsértette a magánélethez való jogát, amikor kukkolta családi életüket: „Jogom van a családom és a tulajdonom megvédéséhez” – foglalta össze röviden érveit. Az eljárást a rendőrség hivatalból indította meg, mert szerintük a férfi megsértette a fegyverhasználat helyi szabályait.

A drón tulajdonosa vitatta, hogy gépe olyan alacsonyan repült volna, ahogy azt Meredieth állította, ám a tanúvallomások ellene szóltak, melyekben az szerepelt, hogy a kertet határoló fák magassága alatt szállt a drón.

A múlt héten – erre az ügyre hivatkozva is – Kentucky képviselője benyújtott egy törvénymódosítási javaslatot, mely külön is bűncselekménnyé, zaklatássá minősítené, ha valaki a drónját magánterület fölött röpteti, oda leszállítja, illetve ha nincs jogos célja a röptetéssel, valamint ha ijedelmet vagy sérülést okoz a géppel.

A helyi döntés azért fontos, mivel az angolszász jogrendszerben él a precedens intézménye, így később hasonló esetekben hivatkozás lesz a kentuckyi ítélet, ráadásul nemrég az amerikai legfelsőbb bíróság igazat adott egy gazdának, aki amiatt panaszkodott, hogy az alacsonyan repülő katonai gépek zavarják az állatait.

A drón tulajdonosa közölte a sajtóval, hogy nem hagyja annyiban, pert indít a dróngyilkos ellen.

Meredieth mellett egyébként sokan kiálltak, sőt élelemes vállalkozók már árulják is a támogató pólókat.

Póló drónvadászoknak
[+]

Azóta történt

Előzmények