Kim Dotcomot kiadhatják az USA-nak – majd egyszer talán

A fellebbviteli bíróságon egy fontos vádpontot ejtettek, de a többit fenntartották. Ám még messze nincs vége.

Hirdetés

Az új-zélandi legfelsőbb bíróság ma (helyi idő szerint vasárnap késő este) döntött Kim Dotcom, a MegaUpload alapítója fellebbezésének ügyében, és úgy határoztak, hogy a férfi szerzői jogi jogsértés gyanúja alapján nem adható ki az Egyesült Államoknak, ugyanakkor helybenhagyták az alsóbb fokú bíróság 2015-ös ítéletét, mely szerint más vádak alapján ez mégiscsak lehetséges.

Kim Dotcom
[+]

A bíróság elfogadta ugyan Dotcom ügyvédjének legerősebb érvét – mely szerint a szerzői jog által védett tartalmakról szóló online kommunikáció közvetítése az új-zélandi törvények alapján nem bűncselekmény –, de Justice Murray Gilbert kijelentette, hogy a tevékenységük mégis a szerzői jog megsértésével volt kapcsolatban, így többek között a bűnszövetkezetben elkövetett csalás, a pénzmosás, a zsarolás gyanúja megalapozott, ezért a két ország közötti egyezmény értelmében Dotcomot három társával együtt ki kell adni az amerikai hatóságoknak. Az ítélet nem tér ki arra, hogy a bíróság bűnösnek vagy ártatlannak minősíti-e a bevádoltakat, ezt ugyanis a kiadatási kérelmet benyújtó Egyesült Államok bíróságának kell eldöntenie.

Dotcom a Twitteren reagált, és egyrészt győzelemként értékelte a határozatot (vagyis hogy nem követett el szerzői jogi jogsértést), másrészt „viccként”, ugyanis szerinte a bíróság megerőszakolta a törvényt, csak hogy őt elmarasztalhassák. De szerinte a végén mindenképpen ők fognak győzni, ugyanis magasabb szinten el fog bukni a csalás vádja.

Kim Dotcom
[+]

Kim Dotcom 2005-ben alapította meg a MegaUploadot Hongkongban, és hamarosan hallatlan népszerűvé vált a szolgáltatás. Az alapító 2010-ben telepedett le Új-Zélandon, itt élte meg, hogy az amerikai hatóságok 2012 januárjában lekapcsolták az oldalt, és Dotcom ellen körözést adtak ki többek között szerzői jogi jogsértés, zsarolás, valamint pénzmosás alapos gyanúja alapján. Az új-zélandi rendőrség nem sokkal ezek után az FBI kérésére razziázott Dotcom házában, majd az amerikai kormány benyújtotta a formális kiadatási kérelmet.

A kiadatásra azonban – ha egyáltalán bekövetkezik – még jó sokat kell várnia az FBI-nak, ugyanis Új-Zélandon a legfelsőbb bírósági ítélet ellen még két fórumon is be lehet nyújtani fellebbezést, és a férfi ügyvédei közölték is, hogy ki fogják használni mindkét jogorvoslati lehetőséget.

  • Kapcsolódó cégek:

Előzmények