Dislike gombot tesztel a Facebook, de nem úgy

Újból előkerült a lefelé mutató hüvelykujj kérdése, egy szűk tesztelői körön próbálgatja a közösségi oldal az újítást.

Szünet nélkül érkeznek minden egyes újítást követően a Facebookhoz a lefelé mutató hüvelykujjért kampányoló levelek, hozzászólások, telefonok, a vállalat mégis kitart amellett, hogy az embereknek semmi szüksége negatív visszajelzésre.

Amikor tavaly a közösségi oldal vezetősége megtörni látszott, és bevezették a reakciókat, melyekben a düh és a sírás is szerepelt, már majdnem lett dislike gomb, végül a kedvelés gomb megfordítása utáni pillanatok valamelyikében elvetették az ötletet, mesélte névtelenséget kérő forrásom. Azt kértem, ha bármi változik ezen a téren, feltétlenül értesítsen, mégis a TechnoBuffalo hasábjain kellett megtudnom, hogy szűkkörű tesztben ugyan, de a nem tetszik gomb végre utat törhet magának a közösségi oldalon.


(forrás: TechCrunch) [+]

A forrásom megerősítette, hogy a TechCrunch információi (ahonnan a Buffalo is tájékozódott) valódiak, és gyorsan felhívta a figyelmemet az értesülés második felére is, miszerint ez továbbra sem dislike gombot jelent, hanem egy eszközt, amivel a csoportos beszélgetésekben villámgyorsan lehet jelezni, hogy egyetértünk, vagy sem.


(forrás: TechCrunch) [+]

Példának hozta fel az üzleti megbeszéléseket, ahol a résztvevők igennel vagy nemmel szavazhatnak egy-egy kérdésben. Éppen ezért egyelőre a kettőnél többszereplős beszélgetésekben gondolkodik csak a fejlesztői és marketinges csapat. Természetesen a reakciókból megismert egyéb érzelmek is hozzácsaphatók az üzenetváltás elemeihez.

A kérdésemre, hogy ez vajon bekerülhet-e az üzenőfalon megjelenő hozzászólásokba is, annyit válaszolt, hogy nem valószínű, bár igény volna rá, hogy a kommenteket is szélesebb skálán értékelhessék a felhasználók, viszont ennek beláthatatlan következményei volnának. Tehát az igazi "nem tetszik" továbbra is várat magára, persze azt már a felhasználók dönthetik el, hogyan használják az új funkciót. Már ha a tesztek alapján egyáltalán be meri vezetni a Facebook.

Azóta történt

Előzmények