Hirdetés

Digitális Esély 2014 pályázat

„Digitális Esély 2014” címmel közös pályázatot hirdetett a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) és az SAP szoftvercég. A pályázatra hátrányos helyzetű fiatalok infokommunikációs oktatásával foglalkozó civil szervezetek jelentkezését várják.

Hirdetés

A „Digitális Esély 2014” pályázaton összesen hatmillió forint érhető el, amely a tervek szerint tíz hazai, hátrányos helyzetű fiatalok digitális felzárkózását segítő nonprofit szervezet munkáját támogatja. Két életkori kategóriában várják a pályázatokat: egyrészt a hat-tíz év közötti, másrészt a tizenegy-tizennégy év közötti szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek informatikai oktatására, digitális esélyegyenlőségének javítására vonatkozó programokkal lehet jelentkezni.

A pályázatok beadási határideje 2014. szeptember 30.

A „Digitális Esély 2014” pályázat indulását Bódi Gábor, az NHIT elnöke és Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. vezetője közösen jelentette be az üzleti szoftvercég éves konferenciáján.

„Az infokommunikáció az élet minden területén jelen van, legyen szó iparról, mezőgazdaságról, a szolgáltató szektorról, valamint a közigazgatásról, így a digitális írástudás egyre nagyobb jelentőséggel bír” – mondta Bódi Gábor. „Ezért fontos, hogy a jövő generációi számára olyan újabb lehetőségek nyíljanak meg, amelyek tovább növelik digitális esélyegyenlőségüket, ezzel hozzájárulva az információs társadalom megerősödéséhez, és hazánk versenyképességének javításához. A kormány javaslattevő szerveként ezért örömmel állunk e kezdeményezés mellé” – fogalmazott az elnök.

Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. ügyvezetője szerint az informatikai oktatás ösztönzése elősegíti a helyi közösségek fejlődését, a társadalomban való jobb boldogulást, mely mindenki közös érdeke.

A pályázatról bővebb információk a nhit.hu/digitalisesely2014 oldalon olvashatók.

Azóta történt

Előzmények

  • Grafikai versenyt hirdet a HAUG

    A Magyar Adobe Felhasználók Egyesülete (Hungarian Adobe User’s Group – HAUG) idén is meghirdeti kreatív grafikai versenyét.

  • Emil kalandjai Digitániában – rajzpályázat kisiskolásoknak

    Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) országos rajzpályázatot hirdet 8-14 éves általános iskolás diákok részére.

  • De szóba se jöhet Skandinávia

    A világ egyik vezető szoftvercége, az európai bázisú SAP úgy látja, a terjeszkedés következő üteme a fejlesztésekből mindeddig jobbára kimaradó kontinensen valósítható meg.

  • Elektromos autóba ülteti dolgozóit az SAP

    Minden ötödik cégautóra jogosult elektromos autót fog vezetni az SAP szoftvergyártónál. A vállalati flotta átállását 2020-ra tervezi a cég, mely 5000 e-autó beszerzését jelenti addigra világszerte. Jelenleg 170 ilyen járművet hajtanak a szoftvercég dolgozói.