Derűlátó a Sun

Hirdetés

Bár több jelentős egyszeri tétel miatt veszteséget jelentett a Sun Microsystems a negyedik üzleti negyedévre – amely egyben az új vezérigazgató, Jonathan Schwartz első három hónapja volt –, az árbevétel látványosan, 29 százalékkal, 3,83 milliárd dollárra nőtt. A 301 millió dolláros mínusz olyan tételeknek köszönhető, mint a májusban bejelentett 4-5000 fős leépítések fedezésére elkönyvelt 228 millió dollár, vagy az akvizíciókra fordított 156 millió. Ezek nélkül a vállalat nullszaldós eredményt ért volna el, amely jobb, mint a Wall Street által várt részvényenként 3 centes veszteség.

Az elmúlt üzleti év egészében is nőtt az árbevétel, 18 százalékkal, erre pedig 2002 óta nem volt példa. (Azóta a vállalat 5,33 milliárd dollár veszteséget halmozott fel.) Mike Lehman pénzügyi vezérigazgató szerint tartható az a korábbi célkitűzés, amely szerint egy év múlva – a költségcsökkentéseknek köszönhetően – ismét nyereséges lesz a Sun.

Jonathan Schwartz vezérigazgató is optimista. „Mostani termékkínálatunkkal üldözőbe vehetjük és legyőzhetjük a riválisainkat” – mondta a cégvezető, aki külön kiemelte, hogy az UltraSparc T1 processzoros T1000 és T2000 szerverek bevezetése óriási siker volt. A kiszolgálóeladások 14 százalékkal, 100 000 darab fölé nőttek a negyedév során, és leggyorsabban – 53 százalékkal – továbbra is az x86-os (PC-kompatibilis) szerverek forgalma gyarapodott. Schwartz azt is kiemelte, hogy a gépek 60 százaléka olyan vásárlókhoz került, akik korábban sosem voltak a Sun ügyfelei.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények