Hirdetés

Nyomoznak a Delta Systems után

Megalapozottnak tűnik egyes szakértők feltételezése, hogy a történtek hátterében a konkurencia tevékenysége állhat.

Fiktívnek tartott számlák miatt, költségvetési csalás gyanújával nyomozást indított a Nemzeti Adó- és Vámhatóság (NAV) az informatikai piacon ismert Delta Systems Kft. ügyletei kapcsán, és 1,3 milliárd forintot zárolt is a cég vagyonából – derül ki a hvg.hu birtokába jutott adóhatósági határozatból.

Mint a hvg.hu írja, a Delta Systems a jó kormányzati kapcsolatokkal bírónak tartott, közbeszerzéseket rendszeresen nyerő magyar Delta cégcsoport zászlóshajója. Nemrégiben egy uniós pályázaton is nyert; közel félmilliárd forintot kapott a mikró- kis- és középvállalkozások kapacitásbővítésére szánt programból, aminek a nagy részét ki is utalták neki. A cég honlapján látható, hogy a nyáron befejezték a munkálatokat – de épp ebből lett a baj.

Az adóhatóság szerint ugyanis e munkákat valójában egy magyar cég, a Com-Ron Steel Zrt. végezte el, ám a számlákat egy Metal Works SK. s.r.o. nevezetű vállalkozás állította ki. Mivel ez a cég külföldi, nem fizették meg Magyarországon a 27 százalékos áfát, s ezzel mintegy 440 millió forintos vagyoni hátrányt okoztak a magyar államnak – olvasható ki a NAV határozatának indoklásából.

A határozat szövegén túl részleteket nem tudni – írja a hvg.hu –, a hatóság nem nyilatkozhat folyamatban lévő ügyről, a Delta Systems megkeresésre elismerte, hogy bár vitatják a NAV eljárását és indoklását, az igaz, hogy „Nyíregyházán ismeretlen tettes ellen büntetőeljárás folyik költségvetési csalás gyanúja miatt”, és a vállalat együttműködik a hatósággal. A NAV által feltételezett szállító, a Com-Ron Steel munkatársa a hvg.hu újságírójának kérdését hallva letette a telefont.

Az eljárás még nyitott, de komoly következményei lehetnek, ugyanis ha az adónyomozás netán gyanúsítással és vádemeléssel zárulna, a bírósági per lezártáig bizonyosan nem kapnának újabb állami megbízást.

Szakértők nem zárják ki, hogy a konkurencia tevékenysége lehet a háttérben: a tét az állami pályázatok elnyerése.

További részletek a Delta Systems működésének gazdasági hátteréről a hvg.hu cikkében olvashatóak.

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények