Csődbe ment a Vertu

Az eredetileg 1998-ban Nokia által alapított Vertu többszörös tulajdonosváltáson esett át az évek során. A Nagy Britanniában, manufakturális keretek között, prémium alapanyagokból előállított készülékeket gyártó cég jelenlegi tulajdonosa 50 millió fontért tett szert az évek óta veszteséges brandre. Mindennek tetejébe a vállalat korábbi, hongkongi tulajdonosa azt állítja, továbbra sem kapta meg az összeget a Vertu új tulajdonosától, Hakan Uzantól.

Vertu Constellation
Vertu Constellation [+]

A török befektető további, majdnem 2 millió fontot tervezett invesztálni a márka megerősítésébe, amely legutóbbi modellje idén januárban került bemutatásra. A Vertu Constellation csúcshardverrel mutatkozott be, amelyet az új tulaj szándékai szerint további modellek követték volna. A Vertu megállapodást is kötött az egyre több márkát konkrétan birtokló TCL-lel 30 000 készülék gyártásáról, amelyek darabja nagyjából 2 millió 600 ezer forinton nyitott volna. Feltehetően a hardveres alapok érkeztek volna a kínai konszerntől, mivel a készülékek gyártása továbbra is az Egyesült Királyságban folyt volna.

Vertu Signature for Bentley
Vertu Signature for Bentley

Ez alapvetően kivitelezhetőnek tűnt, az új tulajdonos viszont szembesült az általa vásárolt cég közel 128 millió fontos adósságával, ami javarészt elmaradt fizetésekből, kifizetetlen számlákból és adósságokból állt. Nyilván mindkét fél perrel fenyegetőzött, a vége viszont a Vertu felszámolása lett, ami kétszáz munkahelyet érint. A Vertu hivatalos forrásait eddig nem sikerült elérni, feltehetően viszont kifizetetlen bérek is maradnak a cég után.

Magunk is meghatározhatjuk, hogy milyen legyen és főleg miből készüljön a készülék. Csak ráfordítás kérdése.
Magunk is meghatározhatjuk, hogy milyen legyen és főleg miből készüljön a készülék. Csak ráfordítás kérdése. [+]

Az IHS Technology elemzője szerint a gyártási folyamat az anyagfelhasználás miatt roppant kényes, tehát költséges, valamint úgy tűnik, hogy a luxusmárka piacot vesztett a hagyományos mobilgyártók erőfeszítéseinek sikere folytán. Nem lehetetlen, természetesen a megfelelő összegért, aranyba foglalt iPhone-hoz jutni, vagy bármilyen mainstream készülék drágakövekkel, vagy speciális anyagokkal megkonstruált példányaihoz jutni. Ez csak azért lehet probléma a Vertu számára, mert egy gyémántokkal rakott Samsung csúcsmodell, vagy egy 24 karátos arannyal futtatott iPhone 7 Plus jóval inkább felismerhetőbb, és aktuálisabb, mint a Vertu modelljei. A jelenlegi tulajdonos továbbra is birtokolja a márkanevet, a licenszeket, valamint a technológiát, viszont nem valószínű, hogy a közeljövőben új Vertu készülékkel találkozunk.