A Csalagútban hamarosan mindkét oldalon lehet mobilozni

Három brit szolgáltató bejelentette, hogy 10 éves megállapodást kötöttek, melynek értelmében tavasztól a kontinenst és a brit szigetet összekötő alagútban is elérhetőek lesznek szolgáltatásaik.

A Franciaországból Nagy-Britanniába vezető déli alagútrészen utazók a francia szolgáltatók megállapodása nyomán már 2012 óta használhatták mobil eszközeiket a tenger alatt is, ennek párja jön most létre. A Vodafone és a helyi Orange, illetve T-Mobile tulajdonosa, az EE szerződése szerint a fejlesztés márciusban, kezdődik el az északi alagúrészben, az EE nyárra ígéri a 4G-s szolgáltatás beindítását. Hasonlóképp a Vodafone is a közeljövőben, de még meg nem határozott időpontban telepíti a jelenlegi leggyorsabb mobilnetet biztosító berendezések felszerelését.

A váltás még drága

Az üzemeltető Eurotunnel közölte, hogy már jó ideje árasztják el őket levelekkel az utasok (évente 20 millióan vannak), melyben kérték a féloldalas szolgáltatás kiegészítését. Az alap infrastruktúra egyébként már 2011 óta rendelkezésre áll mindkét alagútrészben, az Alcatel Lucent telepítette az egymást 740 méterenként követő rádióállomásokat, melyek szakadás nélküli, folyamatos kapcsolatot biztosítanak.

A helyzet még így sem lesz tökéletes, mivel egyrészt a brit O2 és a Three szolgáltató nem részese az egyezménynek, így az ő előfizetőik csak plusz költségért tudják használni a hálózatot, miután manuálisan átkapcsoltak a működő szolgáltatásokra, illetve a „másik alagúton” utazók is roamingíjat fizetnek, ha nem saját szolgáltatójukat veszik igénybe.

Azóta történt

  • Főnök, hazamentem, ne zaklass!

    A munkavállalók ma már gyorsan utolérhetők mobil eszközeik segítségével – de a távmunkáért nem kapnak fizetést.

Előzmények