Legalább 250 millió dollárt loptak el a most letartóztatott crackerek

A múlt héten az ukrán hatóságok 20 embert tartóztattak le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy öt év alatt több mint 250 millió dollárhoz jutottak hozzá online banki csalások útján – számolt be a történtekről egy helyi hírportál, a Kommerszant.

A nyomozást több mint egy évig közösen folytatta az ukrán (SZBU) és az orosz szövetségi titkosszolgálat (FSZB). A gyanúsítottak több városban tevékenykedtek, így Kijevben, Zaporozsjéban, Lvivben, Herszonban és Ogyesszában is zajlott az akció.

A 25 és 30 év közötti életkorú elkövetők egy malware-t használtak az adatok megszerzésére, majd ezeket az információkat a bandát irányító vezető részére elküldték Ogyesszába, aki egy szerveren tárolta őket. A jelszavak és azonosítók mellett egyéb adatokat is megszerző kémprogramot egy orosz cég könyvelőszoftverére írták meg. Ha sikeresen megfertőzték egy cég számítógépét, akkor elemezték a vállalkozás működését, majd hamis kifizetéseket indítottak. A hatóságok azt is feltételezik, hogy egy másik, már felderített malware kifejlesztéséért is ez a társaság a felelős.

A helyi viszonyokra jellemző, hogy egy nemrégiben elfogadott törvény szerint a gazdasági bűncselekmények nem minősülnek különösebben súlyosnak – a bűnszövetkezet letartóztatott tagjai óvadék ellenében most házi őrizetben várják az eljárás lezárását, melynek végén – amennyiben bűnösnek találják őket – legfeljebb öt év börtönt szabhatnak ki rájuk.

Azóta történt

Előzmények