Terroristák fizették a crackereket

A helyi és az amerikai hatóságok közös vizsgálata után egy olyan kisebb számítógépes bűnözői csoportot tartóztattak le a múlt héten a Fülöp-szigeteken, melynek tagjai a megalapozott gyanú szerint több amerikai telekommunikációs vállalat, köztük a vezető távközlési cég, az AT&T rendszerébe is behatoltak az elmúlt évek során. A négy emberből álló bűnszövetkezet a feltételezések szerint nem saját céljai érdekében hajtotta végre a támadásokat, hanem egy szaúd-arábiai székhelyű terroristacsoport megbízásából tevékenykedtek – áll a helyi bűnügyi nyomozóhatóság (Criminal Investigation and Detection Group – CIDG) közleményében.

Hirdetés

A CIDG és az FBI közös vizsgálatát az AT&T panaszára indították meg, melyben a távközlési vállalat azt állította, hogy a rendszerüket ért crackertámadás kétmillió dolláros kárt okozott a cégnek.

Az FBI szerint a Fülöp-szigeteki crackereket Muhammad Zamirnak, a Dzsemáa Iszlámíja tagjának a terroristacsoportja fizette, ugyanaz a csoport, mely a 2008-as indiai, Mumbaiban végrehajtott merénylet gazdasági hátterét is biztosította.

A rajtaütésszerűen végrehajtott akció keretében a kommandósok és a rendőrök számítógépeket és egyéb távközlési eszközöket is lefoglaltak, a crackerek valószínűleg ezeket használták a támadások végrehajtásához.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények